Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aknára futott egy török katonai gépjármű

Aknára futott egy török katonai gépjármű hétfőn Törökország szíriai határának közelében; öt katona meghalt, négy megsérült. A török biztonsági erők hivatalos bejelentése szerint a katonák terroristákat üldöztek, s utóbbiak helyezték el a robbanószerkezetet is. Ezt azonban még senki nem vállalta.


Dátum: 2003-12-01 19:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:08.306937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eset Mardin kormányzóság Nusaybin településének közelében történt, olyan területen, ahol korábban a Kurdisztáni Munkáspárt, a terrorszervezetnek tartott PKK fegyveresei élénk tevékenységet fejtettek ki a hatságok ellen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek