Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EU: a stabilitási egyezmény halott

Találó karikatúrával jellemezte a Frankfurter Allgemeine Zeitung az uniós pénzügyminiszterek múlt heti tanácskozásának eredményét: a stabilitási egyezmény feliratot viselő hatalmas gumimatracon jókedvűen ugrál a német kancellár és a francia elnök, miközben a matrac szelepén át nagy erővel áramlik ki a levegő.


Dátum: 2003-12-02 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:12.882442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Számos brüsszeli megfigyelő jutott arra a következtetésre, hogy a kemény szankciók helyett Berlin és Párizs megdorgálásával és újabb haladék kiszabásával beérő miniszteri tanács voltaképpen "kipukkasztotta" a stabilitási egyezményt. A megalkuvás fő vesztese Pedro Solbes, az Európai Bizottság gazdaság- és pénzpolitikáért felelős biztosa. A spanyol politikus az euró 1999-es tőzsdei bevezetése óta őrködött a közös európai valuta stabilitásán.

Mind ez ideig maga mögött tudhatta a pénzügyminiszterek tanácsát is: az ott egybegyűlt urak tudatában voltak annak, hogy az egységes fizetőeszköz megteremtésével jelentős tettet hajtottak végre Európa egyesítésének útján. Ennek megfelelően mindig egyetértésre törekedtek - ám ennek immár befellegzett. Múlt hét keddje óta megosztott a pénzügyminiszterek tanácsa: az egyik oldalon állnak a nagy EU-tagállamok, a másikon főleg a kicsik, élükön Ausztriával és Hollandiával. Utóbbiak Solbes pártját fogták, ám nem tudták érvényre juttatni álláspontjukat: Párizs és Berlin megbüntetését a túl magas államháztartási hiány miatt.

A vészterhes döntés másnapján brüsszeli diplomaták, EU-hivatalnokok és újságírók a stabilitási egyezmény halálát emlegették, kiemelve, hogy az Európai Bizottság és a kisebb EU-tagállamok elleni kíméletlen irányvonalával Berlin és Párizs veszedelmes precedenst teremtett. Ezentúl ugyanis aligha lesz lehetőség alkalmazni a stabilitási előírások megszegőivel szemben a szerződés 104. cikkében rögzített kényszerítő intézkedéseket, beleértve a szankciókkal való fenyegetést; ennek megtorpedózásához elég lesz, ha néhány nagy tagállam blokkoló kisebbséget alkot. Márpedig erre jószerivel bármikor lehetőség nyílik - a bizottság pedig mint "a szerződések őre" tehetetlen lesz.

Hét évvel ezelőtt senki sem sejthette, hogy a stabilitási és növekedési egyezmény egy napon válaszvonalat fog képezni az EU-n belül. Theo Waigel német pénzügyminiszternek nem kevés fáradságába került, míg a dublini EU-csúcson legyőzte a franciák ellenállását. Azzal érvelt, hogy a németek számára csak úgy lehet megédesíteni a közös valutát, ha az ugyanolyan kemény lesz, mint szeretett márkájuk.

Most pedig éppen Németország játszotta el a stabilitási egyezmény egyik "sírásójának" a szerepét. Waigel ugyan maga is azt bizonygatja, hogy a paktum "természetesen nem halott". Ugyanakkor ő maga is felhívja a figyelmet az Európában uralkodó "baljós hangulatra", amelyet az válthat ki, ha a nagy EU-tagállamok "vészterhes szövetségbe" forrnak össze, a kicsik pedig úgy érzik, hogy kihúzzák a zsebükből a konszolidációs politika gyümölcsét.

A miniszteri tanács ülése és az ott elfogadott határozat megviselte Solbes és Hans Eichel német pénzügyminiszter viszonyát is. A spanyol diplomata néhány nappal korábban még azt mondta: "Nagyra becsülöm Eichelt, kedves ember, nehéz munkát végez". Ám amióta Berlinben becsapott a Solbes-féle takarékossági előírások bombája, mosolyszünet állt be az egykori barátok között.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek