Izraeli katonák lelőttek egy menekülő palesztint
Lelőttek egy menekülő palesztint izraeli katonák kedd reggel egy ciszjordániai városban, majd felrobbantottak két házat, amelyek tulajdonosairól azt feltételezik, hogy szélsőséges aktivisták. Ezt az izraeli hadsereg egyik illetékese közölte.
Dátum: 2003-12-02 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17898
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:13.479980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Jordán folyó nyugati partján ez volt a második támadás egy néhány napos viszonylag nyugodt időszakot követően. Ugyancsak kedden 25 izraeli terepjáró és páncélozott harcjármű hatolt be Dzsenín palesztin városba, és a katonák házról házra járva kutattak palesztin fegyveresek után - közölték szemtanúk. Lövöldözés tört ki, és a helybeliek később azt állították, hogy megtalálták az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai palesztin terrorszervezet egyik tagjának a holttestét. Két polgári személy is megsebesült az akcióban - fűzték hozzá. Az izraeli hadsereg közlése szerint azt követően nyitottak tüzet a férfira, hogy az nem reagált a figyelmezető lövésekre. A katonák a településen elfogtak négy körözött személyt is. A Dzsenínnel szomszédos Szilat al-Haritijában az izraeliek két házat romboltak le, és három palesztint vettek őrizetbe - közölték katonai források.
MTI - fidesz.hu