Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

László Csaba gyengítette a forintot?

A magyar bankközi devizapiac zárása után - magyar idő szerint keddre virradó éjszaka, az akkor szokásos szűk likviditás mellett - 274-ig drágult az euró, s itt is nyitott ma reggel, írja a Napi online. Hétfő késő délután azt követően kezdett el esni a forint, hogy egy londoni piaci szereplő úgy értesült: László Csaba pénzügyminiszter szerint az inflációs célok nem annyira fontosak, s a jelenlegi forintgyengülés nem jelent problémát - tájékoztatott az ING Bank elemzője.


Dátum: 2003-12-02 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17902
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:14.687384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Barcza György szerint a tárca nem erősítette meg a fenti információt. Barcza György szerint a tárca nem erősítette meg a fenti információt. Annyi azonban bizonyos, hogy a miniszter a Mol-kibocsátáshoz kapcsolódó háromnapos road show keretében hétfőn Londonban járt, második állomásaként ma New Yorkba utazik, szerdán pedig Bostonban folytat majd megbeszéléseket.

Barcza úgy véli, egyre közelebb kerülünk a fordulóponthoz, a ma napvilágra kerülő államháztartási hiány adata kedvezőtlennek ígérkezik, a várakozások szerint a PM 1 100 milliárd forint, azaz a GDP 6 százalékára rúgó, január-novemberi deficitről számol majd be.

Napi online - fidesz.hu

***

László Csaba pénzügyminiszter határozottan visszautasít minden olyan feltételezést, hogy Londonban az antiinflációs célok megkérdőjelezéséről beszélt volna - áll a Pénzügyminisztérium MTI-hez eljutatott közleményében.

László Csaba az MTI-hez eljuttatott közleményben hangsúlyozza: "sem az árfolyamrendszer esetleges megváltoztatásáról, sem a forint kurzusának elengedéséről nem beszélt tegnap az angol fővárosban".

Az viszont kiderül: Londonban valóban a Mol-részvények eladásával kapcsolatban járt. A befektetőkkel folytatott megbeszélésen kérdésekre válaszolva a miniszter tényleg elismerte, hogy a 250-260 forintos euró árfolyam, mint kívánatos cél, folyamatos kommunikálásával a forint árfolyamsávja túlságosan merevvé vált, ami hozzájárulhatott a spekulánsok érdeklődésének felkeltéséhez.

László Csaba jelenleg az Egyesült Államokban vesz rész a Mol road show-ján.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek