Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Módosított KSH adatok

A Központi Statisztikai Hivatal a korábban közölt 3,3 százalékról 3,5 százalékra módosította a bruttó hazai termék (GDP) 2002-es, éves adatát. A kedden közzétett, az idei év harmadik negyedévére vonatkozó GDP-jelentés szerint módosultak a múlt évi negyedéves adatok is.


Dátum: 2003-12-02 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17904
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:15.308215, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Így tavaly az első negyedévben a korábban nyilvánosságra hozott 2,9 százalék helyett 3,1 százalékkal gyorsult a gazdasági növekedés. A második negyedévben a GDP 3,1 százalék volt, szemben a korábban közölt 3 százalékkal. A tavalyi harmadik negyedév adatát 3,5 százalékról 3,7 százalékra módosították, míg a negyedik negyedévét 3,7 százalékról 3,9 százalékra változtatták. Ennek megfelelően tavaly az első félévben a gazdasági növekedés a korábban közölt 2,9 százalék helyett 3,1 százalék volt, az első háromnegyed évben pedig 3,1 százalékról 3,3 százalékra változott. A KSH közlése szerint az adatokat rendszeresen ellenőrzik, amely alapján ezek módosulhatnak. Különösen így van ez a GDP adatoknál, amelyeket rendszeresen, többször is korrigál a hivatal. Végleges számok csak több év után állnak rendelkezésre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek