Szaddám folyamatosan cserélgeti testőreit
Folyvást cserélgeti testőreit az eltűnt Szaddám Huszein volt iraki elnök, mert attól tart, hogy elárulják - jelentette kedden egy egyiptomi újság.
Dátum: 2003-12-02 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17905
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:15.604006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az As-Sark al-Auszat a megbuktatott elnök egyik volt fényképészére, Feiszal el-Obeidire hivatkozva számolt be arról, hogy Szaddám Huszein árulás áldozatául esett két fia - Udaj és Kuszaj - halála óta az exelnök csak két-három testőrrel kísérteti magát. Washington 25 millió dollár jutalmat tűzött ki olyan értesülésekért, amelyek Szaddám elfogásához vezetnek. A volt fényképész az újságnak telefonon nyilatkozva elmondta: ő utoljára áprilisban látta Szaddámot, két héttel Bagdad eleste után, egy hoveidzsai házban egy vacsorán. Hoveidzsa arab falu az észak-iraki Kirkuk olajváros térségében. Mint beszámolt róla, annak idején az elűzött államfő jól álcázta magát, szakállt növesztett, és hagyományos arab viseletet hordott. "Meg volt győződve arról, hogy vissza fog térni a hatalomba" - mondta Obeidi az újságnak. Ő maga már csak "törzsi becsületből" sem árulná el Szaddám Huszeint az amerikaiaknak - mondta Obeidi. A volt fényképész szerint az exelnök még mindig pénzzel támogatja volt híveit, akik közöl sokan az ő parancsára hagyták el az országot.
MTI - fidesz.hu