A kormány elvesz, elad, eladósít: a 2004. évi költségvetés nagy vesztese az egészségügy
Nemcsak az egészségügytől vettek el nagyon sok pénzt, hanem a betegszervezetektől is, amelyek költségvetéséből 40 millió forint hiányzik. Amennyiben a betegszervezetek működési költségei nem emelkednek az infláció mértékével, a szervezetek működése kerülhet veszélybe. Ezért a Fidesz javasolja, hogy a parlament Egészségügyi Bizottsága tárgyalja meg azokat a kérdéseket, amelyekkel a betegszervezetek foglalkoznak - mondta Selmeczi Gabriella keddi budapesti sajtótájékoztatóján, miután Frajna Imre egészségpolitikussal együtt megbeszélést folytattak a betegszervezetek képviselőivel.
Dátum: 2003-12-02 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17908
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:16.520184, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egészségügy helyzetéről, a jövő évi költségvetésről és a betegszervezetek működésének javításáról folytatott megbeszélést Selmeczi Gabriella és Frajna Imre a betegszervezetek képvioselőivel.
A tanácskozáson megállapították, hogy a jövő évi költségvetés nagy vesztese az egészségügy, amely kétszer szenvedett vereséget. Először a kormányülésen, amikor beterjesztették a jövő évi költségvetést, másodszor pedig a parlamentben a módosító indítványok szavazásakor - mutatott rá Selmeczi Gabriella, majd hozzátette: nem sikerült az egészségügy számára több pénzt kialkudni, hanem a szocialista módosító indítványok hatására 3 milliárd forintot elvettek a tárca költségvetésből.
Nemcsak az egészségügytől vettek el nagyon sok pénzt, hanem a betegszervezetektől is, amelyek költségvetéséből 40 millió forint hiányzik. Amennyiben a betegszervezetek működési költségei nem emelkednek az infláció mértékével, a szervezetek működése kerülhet veszélybe - mutatott rá a politikus.
Elmondta: szeretnék elérni, hogy a betegszervezetek problémái kerüljenek a törvényhozók elé, ezért a Fidesz javasolni fogja, hogy a parlament Egészségügyi Bizottsága tárgyalja meg azokat a kérdéseket, amelyekkel a betegszervezetek foglalkoznak.
Frajna Imre, az egészségügyi bizottság tagja a továbbiakban közgyógyellátás reformjáról beszélt. Elmondta: helyes, hogy a kormányzat változtatni akar a rendszeren, hiszen egyszerre pazarló és nem tölti be azt a funkcióját ami elvárható, azaz a rászoruló betegek hozzájussanak a gyógyszereihez. Miközben a sajtóban és a kormányzati berkekben mindenféle tervekn keringenek, az érintettekkel nem tárgyal erről senki. Nem a pénzszűke lesz a reform mozgatója, hanem a méltányosság és az igazságosság.
A politikus felhívta a figyelmet: idén elfogyott a májtranszplantációs pénzkeret és csak különféle bűvészkedésekkel sikerült a minisztériumban rendet teremteni. Az egészségügyi miniszter ugyanakkor áthelyezte a transzplantációra szánt keretet az OEP-hez.
A rendszer méltánytalan és pazarló
Pós Péter, a Nemzeti Egészségügyi Tanács tagja, az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnöke megköszönte a tárgyalás lehetőségét, ugyanakkor elmondta, annak örülne, ha négy parlamenti párt közös helyiségében tarthatna sajtótájékoztatót.
Pós Péter felhívta a figyelmet arra, hogy évek óta húzódik a közgyógyellátás igazságosabb és hatékonyabb megoldása, noha a jelenlegi rendszer egyszerre méltánytalan és pazarló. Arra is van példa, hogy nem kaphatnak támogatást a krónikus betegek öt éve elismerten igen hatékony új típusú szerekre.
Az egészségügy átalakításában csak a valóban lényeges kérdéseket megkerülő pótcselekvések történtek. A politikai vezetés az évtizedek óta közismerten legkárosabb, és a hatékony működést leginkább hátráltató jelenségek megszüntetését meg sem kísérli, a tervezett változtatásokról pedig úgy dönt, hogy azok lényegét, előnyeit és veszélyeit a közvélemény lényegében meg sem ismerheti.
Tari Tamás a Magyar Szervátültetettek Szövetségének nevében elmondta: a szerátültetetteket, mint rokkantakat nem egységesen ítélik meg a különböző megyékben, ami befolyásolja a közgyógyellátás megítélését is. Ez fölveti azt a problémát, hogy egyre több olyan gyógyszert nem térít a közgyógyellátás, amely a traszplantáltak gyógyítását segíti.
A várólistákkal kapcsolatban hozzáfűzte: Magyarországon vannak várólisták, ezek többé kevésbé jól működnek, azonban az ezzel kapcsolatos rendelet nem veszi figyelembe sem a betegek sem a jogi szervezetek véleményét. A transzplantációra nem lehet a pénzt innen onnan összevadászni -tette hozzá.
fidesz.hu