Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erdélyi politika fősodrában az autonómia

A következetes autonómiapolitika hamarosan ismét a romániai magyar érdekképviselet fősodrába kerül - véli a Szabadságnak adott interjújában Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményező testületének ügyvivője, aki szerint a december 13-án hivatalosan megalakuló tanács nem lesz alternatívája a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ).


Dátum: 2003-12-02 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17911
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:17.429640, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kolozsvári napilap keddi számában felidézi: immár egy éve annak, hogy az RMDSZ belső ellenzékének számító, Reform Tömörülés elnevezésű platform felszámolta önmagát és mozgalommá alakult. Célja olyan szerveződés létrehozása volt, amely nemcsak az RMDSZ-en belüli, hanem az abból "kirekesztett-kivonuló", az RMDSZ jelenlegi vezetőségének politikai irányvonalát megkérdőjelező csoportokat, egyéneket is összefogja.

E szerveződés olyan kezdeményezéseknek is a tömörülésévé akart válni, mint a Fidesz köré csoportosuló civil szervezetek mintájára alakuló polgári körök, a több erdélyi városban bejegyzett magyar polgári szövetségek, egyesületek, a Világszövetség Erdélyi Társasága (VET). Ezért a Reform Mozgalom az egyik fő kezdeményezője volt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakításának.

A lap emlékeztet rá, hogy az RMDSZ legutóbbi kongresszusán hozott határozat szerint a szövetségen belül bárki szankcionálható, akinek valami köze van az EMNT-hez. Ez választás elé állítja azt, aki valóban az RMDSZ-ben látja a politikai érdekképviselet lehetőségét Romániában, még akkor is, ha több kérdésben nem ért egyet az RMDSZ jelenlegi vezetésével - írja a kolozsvári lap.

Hozzáfűzi, hogy azok, akik még labdába akarnak rúgni a politikában, választás elé kerülnek: vagy az RMDSZ, vagy az EMNT.

Toró T. Tibor interjújában emlékeztet: az RMDSZ 1992-ben maga is megfogalmazta, hogy az ország területi integritását tiszteletben tartó belső önrendelkezés elve alapján élni kíván a közösségi önkormányzáshoz való joggal. Az elmúlt évtized történései azonban megbontották az akkor szilárdnak látszó nemzeti összefogást. A politikai érdekképviselet részlegesen beépült a többségi hatalom intézményeibe (az RMDSZ korábban a kormánykoalícióban foglalt helyet, ma pedig a román kormánypárttal áll együttműködésben), és megállt a kisebbségi - anyanyelvhasználati - jogok érvényesítésénél, az autonómia lényegét jelentő döntéshozói és végrehajtói közjogosítványok törvénybe foglalását pedig immár hetedik esztendeje szóba sem hozza tárgyalásai során - mondja Toró.

December 13-án hivatalosan is megalakul az EMNT. Toró tévhitnek nevezi, hogy e szerveződés az RMDSZ alternatívája lenne majd. Az EMNT céljai nem ellentétesek az RMDSZ programjában megfogalmazott stratégiai célokkal, legfeljebb kiegészítik és egészséges munkamegosztás esetében erősítik a politikai érdekképviselet szerepét és eszközeit - véli interjújában Toró T. Tibor.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek