'56-os megemlékezés Salgótarjánban
A salgótarjáni Fidelitas közleményében hív meg minden érdeklődőt és emlékezni vágyót a város 56-os áldozatainak tiszteletére rendezendő megemlékezésre. Ugyanakkor sajnálatukat fejezik ki azért, hogy a nógrádi megyeszékhely szocialista politikusai egyéb elfoglaltságaik miatt az ünnepséget két nappal korábban kívánják megtartani.
Dátum: 2003-12-02 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:18.368121, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
1956-os forradalmunk és szabadságharcunk leverése után december 8-án a városunkban állomásozó szovjet megszálló erők, és a kollaboráns magyar egységek százharmincegy fegyvertelen embert lőttek agyon Salgótarján belvárosában. Városunk történetének legszomorúbb pillanatait élte át ezen a hideg, decemberi napon. Salgótarján legjobb munkásai szervezték azt a demonstrációt, amelyen a kommunista géppuskák válogatás nélkül szedték áldozataikat. Marosán elvtárs megüzente ,56 telén: "Mostantól lövetni fogunk!" Lövettek... 1956-tól egyre távolabb kerülünk az időben, de ez számunkra nem a feledést jelenti. Nem felejtünk, mert a túlélők elmondtak mindent nekünk, a fiaiknak, unokáinknak. Salgótarján 47 év után is gyászol. December 8-án. Nem december 6-án, mert éppen Puszta Béla szocialista polgármester és párttársa, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke csak akkor ér rá. Szomorúnak tartjuk a város szocialista vezetőinek viselkedését. Ezzel sajnos azt bizonyítják, hogy 1956 nem jelent számukra semmit. A salgótarjáni százharmincegy áldozat emlékét úgy őrzik, hogy éppen nem érnek rá. Fontosabb dolguk van, minthogy a város mártírjaira emlékezzenek ezen a napon. A szocialisták magatartása azt üzeni, hogy a magyar történelem ezen tragikus fejezetével nem tudnak mit kezdeni. Ha a megemlékezés napján más elfoglaltságuk akad, akkor hát a hivatalos városi ünnepséget előrehozzák két nappal. Mi ott leszünk, december 8-án Salgótarjánban, a Vásártéren. Mi emlékezünk. Kérünk minden salgótarjánit, hogy jöjjön velünk az acélgyári templomba, ahol szentmisén emlékezünk az áldozatokra, majd a fáklyás felvonulásunk után a téren idézzük fel a nap eseményeit. Mert nem felejtünk!
Salgótarján, 2003. december 2.
MTI - fidesz.hu