Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A prostitúció az emberi személyiség tagadása

A Magyar Asszonyok Ezredévi Szövetsége elítél, az emberi szabadság, méltóság elleni támadásnak tart minden, a prostitúció legalizálásáért, a New York-i egyezmény felmondásáért tett lépést - áll a szervezet közleményében, amelyet "a rabszolgaság összes fajtájának eltörlésére emlékező világnapon" adott ki.


Dátum: 2003-12-02 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17915
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:18.694379, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Asszonyok Ezredévi Szövetségének nyilatkozata

Prostitúció = rabszolgaság

December 2-a, a rabszolgaság összes fajtájának eltörlésére emlékező világnap. 54 éve született a "megállapodás az emberi lények kereskedelmének és egy másik személy prostitúciójából való haszonszerzésnek büntetésére".

A Magyar Asszonyok Ezredévi Szövetsége elítél, az emberi szabadság, méltóság elleni támadásnak tart minden, a prostitúció legalizálásáért, a New York-i egyezmény felmondásáért tett lépést.

Ez a New Yorkban, 1949. december 2-án született egyezmény "Megállapodás az emberi lények kereskedelmének és egy másik személy prostitúciójából való haszonszerzésnek büntetésére."

A prostitúció alapvetően az emberi személyiség tagadása. Mozgatója egy óriási, tökéletesen strukturált, hatalmas pénzekkel üzletelő, szerteágazó országos és nemzetközi kereskedelmi szervezet.

A rendszer, amely a prostitúciót kitermeli önmagában erőszak, megvetés, agresszió.

A prostitúció összeegyeztethetetlen az emberi jogokkal. A keresztény erkölcsi tanítás szerint súlyos bűnt követ el a prostitúció használója és elősegítője is.

Bár különböző módon - egyszerre támadás azok ellen, akik hasznot húznak belőle, és azok ellen, akik tárgyai. De azok ellen is, akik elfogadják, igazolják vagy csak hallgatnak.

A prostitúció a társadalom lépfenéje.

A prostitúció világában a szabadság fikció, gondosan ápolt látszat, sohasem választás vagy személyes szabadság kérdése. Hasznot húz az emberek szorult helyzetéből, csapda, börtön. Olyan vállalkozás, amely elszemélyteleníti és kereskedelmi okokból "test-eszközzé", tárggyá alakítja az embereket.

Álságosnak tartjuk azokat a megnyilvánulásokat, melyek a "közrend védelme" címszóval csupán a prostitúciót űző személyeket büntetik utcai jelenlétükért, csak "társadalmi békére" törekszenek, amelyből végső soron azok húznak hasznot, akik a prostitúció létét és fejlődését akarják.

A nyilvánosházak, a rendőrségi nyilvántartások, a prostitúciót űző személyek orvosi ellenőrzése - a szabályozó rendszer pillérei - azután egy lánc szemei közé olvadnak, amely emberi lényeket egy elszemélytelenítő rendszerhez szegez.

A rabszolgaságot eltörölték. És a prostitúciót?

Fenti nyilatkozatunkhoz csatlakozott a: Kiút Veled Egyesület, Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom, Evangélikus Női Misszió, Női Igen Egyesület, Alfa Szövetség, Magzatvédő Társaság, Szilágyi Erzsébet Nőegylet, KALÁSZ és a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület.

OS

Kapcsolódó elemek