Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Április 18.- Műemléki világnap

Az idén Kecskemét ad otthont a Műemléki világnap magyarországi nyitóprogramjának; az ez évi tudományos tanácskozás a Hogyan lesz egy tálentumból kettő? címet kapta - közölte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH).


Dátum: 2002-04-17 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1678
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:18.762690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az immár két évtizedes múltra visszatekintő műemléki világnapon a műemlékekre, a történeti együttesekre, az épített örökségre terelődik a figyelem - írja a hivatal.

A kecskeméti Városháza dísztermében tartandó ünnepségen Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere, Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter és Szécsi Gábor polgármester mond köszöntőt, majd a kulturális miniszter átadja a Forster Gyula-díjat és a Schönvisner István-emlékérmet az örökségvédelem szakembereinek, illetve támogatóinak. A KÖH elnöke, Cselovszki Zoltán a Dercsényi Dezsőről elnevezett sajtódíjakat nyújtja át.

A tudományos tanácskozáson az integrált védelem alapelveiről Cselovszki Zoltán, az érték és funkció kapcsolatáról Szécsi Zsolt, az új kastélyhasznosítási modellről Habony Árpád, a hőgyészi kastély helyreállításáról és hasznosításáról Piros László, az angliai örökségközpontú fejlesztésekről pedig Alan Byrne tart előadást.

A KÖH tájékoztatója utal arra, hogy egy évvel ezelőtt, a világnap ünnepén Miskolcon már szó esett az új, születendő örökségvédelmi törvényről, amelyet az Országgyűlés 2001. június 19-én fogadott el. A törvény egységes szemlélettel rendelkezik a tárgyiasult kulturális örökség mindhárom eleméről: a régészetről, a műemlék- és műtárgyvédelemről - jegyzi meg a hivatal.

Kapcsolódó elemek