Badacsonyi fürdőfejlesztés
Tízmillió forintot nyert el a Széchenyi Terv részeként meghirdetett térségi idegenforgalmi pályázaton a badacsonylábdihegyi MZ/X Kereskedelmi Kft., amely az összesen húszmillió forint értékű beruházásához kért támogatást.
Dátum: 2002-04-17 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:19.049801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mezőssy Zoltán, a fejlesztést megvalósító kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a támogatásnak köszönhetően melegvizű fürdőmedence épül Badacsonylábdi Balaton-parti Eldorádó Kempingjében, a szomszédos Kemping Fürdőben pedig felújítják a zuhanyozó-mosdót.
A Balaton-part közeli idegenforgalmi központban létesített élményfürdő mintegy 15 millió forintba kerül, amelyből 7,4 millió forint a támogatás. A szomszédos kemping-strandon majdnem 5 millió forint beruházásával újul meg a leromlott állapotú zuhanyozó és mosdó, ehhez 2,5 millió forint támogatást nyújt az állam.
- Egy hete kezdtük meg az élményfürdő építését és május 30-ra adjuk át az új létesítményt. Az idény eddig május 1-jétől szeptember 30-ig tartott, a melegített vizű medencéknek köszönhetően ezután húsvéttól október végéig fogadhatjuk a vendégeket - mondta az igazgató.
A társaság által működtetett tóparti Eldorádó Kempingben 75 lakókocsinak, 60 sátornak van hely, a faházakban és a fogadóban pedig 109 ágy várja a vendégeket.
Mint a badacsonyi vállalkozó elmondta, tavaly önerőből újították föl a motelt - a faházakat és a fogadót -, a mostani nagyméretű beruházáshoz viszont már szükség volt a Széchenyi Terv nyújtotta pályázati lehetőségre.