Szóval tovább rontanak a helyzetünkön
Határozottan felkérjük Medgyessy Péter miniszterelnököt, parancsoljon megálljt annak a felelőtlen magatartásnak, hogy kormánypolitikusok kétértelmű nyilatkozatokkal még rosszabb helyzetbe hozzák az országot, mint amit a tényleges gazdasági helyzet indokol - mondta Áder János kedden Siklóson, sajtótájékoztatón.
Dátum: 2003-12-02 20:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:24.213488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz frakcióvezetője közölte: a magyar gazdaság érdekében a kormány tagjainak fel kell hagyniuk a kétértelmű nyilatkozatokkal, a gazdaságot érintő fontosabb kérdésekről beszélni ugyanis csak nagy körültekintéssel, felelősséggel lehet.
"Ha a kormány folytatja jelenlegi magatartását, rosszabb helyzetbe hozza az országot, mint azt a külgazdasági környezet és tényleges gazdasági teljesítménye indokolná" - hangsúlyozta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
Áder János szerint a pénzügyminiszter külföldön, befektetői körben azt mondta: a forint átmeneti gyengélkedése nem okoz problémát, az inflációs célok betartása pedig nem is olyan fontos.
A Fidesz frakcióvezetője közölte: nem lehet csodálkozni azon, hogy erre a piac idegesen reagált, a forint árfolyama pedig tovább zuhant.
"Határozottan felkérjük Medgyessy Péter miniszterelnököt, parancsoljon megálljt ennek a felelőtlen magatartásnak, László Csabát pedig felszólítjuk, hogy egyszer és mindenkorra felejtse el a kétértelmű, felelőtlen nyilatkozatokat" - szögezte le.
Áder János furcsának tartotta, hogy Veres János pénzügyi államtitkár azon a napon örvendezett a Központi Statisztikai Hivatal által felfelé korrigált GDP növekedési adatokon, és jelentette ki, hogy a magyar gazdaság kimozdult a holtpontról, amikor a forint látványosan meggyengült és a jegybank 30 milliárd forint diszkont kincstárjegyből csak 4,7 milliárdot tudott értékesíteni.
"Mindez olyan bizonytalanságot és kritikát jelent a piac részéről amelyből a kormánynak értenie, tanulnia kell és a megfelelő intézkedéseket is szükséges megtennie" - mondta.
A frakcióvezető úgy vélte: a Medgyessy-kormánynak az adott helyzethez illeszkedő koherens, egységes gazdaságpolitikára lenne szüksége, de még gazdaságpolitikája sincs. A kormányt sodródás, tétovaság, bizonytalanság, ellentmondó nyilatkozatok jellemzik.
Áder János megítélése szerint a kormánynak azért nehéz koherens gazdaságpolitikát folytatnia, mert az MSZP választási programja sem koherens, egyszerre van benne az adócsökkentés ígérete és a jóléti rendszerváltásnak nevezett programok okozta kiadásbővülés.
Kitért arra, hogy a Medgyessy-kormány sincs rosszabb helyzetben, mint amilyenben 2000-ben az előző kormány volt, amely a recesszió alatt a belső hajtómotorok beindítását, a belső kereslet növekedését szorgalmazta.
"A Medgyessy-kormány azonban szétverte az akkor általa is kedvezőnek mondott Széchenyi-tervet, leállították a lakásépítési programot, helyettük pedig nincs más, ezt pedig a piaci szereplők hiányolják" - mondta a Fidesz frakcióvezetője.
MTI - fidesz.hu