Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Illés Zoltán: Hulladéklerakók helyett szelektív hulladékgyűjtés

Illés Zoltán fideszes országgyűlési képviselő kedden Szentgálon a hulladéklerakók építése ellen emelt szót, s a szelektív hulladékgyűjtés mellett érvelt. Az Európai Unió egyáltalán nem támogatja a hulladéklerakást, Magyarországon mégis mindent elkövetnek annak érdekében, hogy lerakók épüljenek - jelentette ki az ellenzéki párt környezetpolitikusa Szentgálon, ahol a hét végén népszavazást tartanak egy, a település határában tervezett hulladéklerakóról.


Dátum: 2003-12-03 07:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:24.566678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Veszprém megyei Szentgál határában épülne meg az észak-balatoni regionális hulladéklerakó - ami egy 6,5 milliárd forintos hulladékgazdálkodási projekt része.

Illés Zoltán a helyi polgári kör által szervezett fórumon közölte: tudomása szerint a környezetvédelmi tárca összesen 100 lerakót akar építeni az országban.

Kitért arra is, hogy ez a döntés nem a Medgyessy-kormány alatt született, hanem az Orbán-kormány utolsó időszakában.

Illés Zoltán szerint Magyarországon több mint kétezer szemétlerakó van, amelyeknek - mint mondta - körülbelül a 10 százalékuk felel meg az uniós normáknak.

"Aki azt állítja, hogy elveszítjük az EU strukturális és kohéziós alapja környezetvédelmi pénzeit, amelyeket hulladéklerakók építésére ítéltek oda, az hazudik, (...) mert az unióban utófinanszírozás van"" - vélekedett a politikus.

Megjegyezte: ha pedig nem épül meg a lerakó, akkor azt a pénzt másra lehet fordítani.

Illés Zoltán rámutatott arra is, hogy az EU-csatlakozás után "nemcsak az áruk és a szolgáltatások szabad áramlása következik be, hanem a hulladékoké is".

"Innen kezdve törvényi akadálya nincs annak, hogy az önök szeméttelepére bárhonnan Nyugatról szemét érkezzen" - sorolta érveit a hulladéklerakók építése elleni érveit a fideszes politikus.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek