Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kofi Annan sajnálja a megtört egységet

A világ egyetlen megmaradt nagyhatalmának, az Egyesült Államoknak nemzetközi szerepvállalását a diplomáciára és a párbeszédre kell alapoznia. Mindenekelőtt ezt hangsúlyozta helyi idő szerint kedd esti, Los Angeles-i beszédében Kofi Annan ENSZ-főtitkár, rámutatva: az Egyesült Államok vezetési igénye sokkal több elismerésre számíthat és jóval hatékonyabb lehet, ha az a párbeszéden, továbbá a diplomácia eszközeivel, türelmesen létrehozott szövetségeken nyugszik.


Dátum: 2003-12-03 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17937
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:25.759774, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kereken ötven éves múltra visszatekintő World Affairs Council előtt elhangzott beszédben a főtitkár annak a nézetnek adott hangot, hogy a terrorizmus fenyegetései nyomán az amerikai szerepvállalás fontosabb, mint eddig bármikor, ezt a szerepvállalást azonban nagy felelősséggel kell gyakorolni. Kofi Annan sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy megtört az az egység, amely a világ országait a 2001 szeptember 11-iki terrorcselekmények nyomán jellemezte.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek