Powell találkozik a genfi béketerv kezdeményezőivel
Colin Powell amerikai külügyminiszter az izraeli bírálatok ellenére már pénteken találkozik a Genfben aláírt nem hivatalos izraeli-palesztin béketerv kezdeményezőivel. Az amerikai diplomácia vezetője ugyanakkor hangoztatta azt is, hogy az új békekezdeményezés nem helyettesítheti az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és az ENSZ által kidolgozott útiterv nevű béketervet.
Dátum: 2003-12-03 08:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17938
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:26.060789, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai külügyminiszter észak-afrikai útján beszélt a nem hivatalos izraeli és palesztin béketervről. Powell az izraeli bírálatok ellenére feltehetően pénteken Washingtonban találkozik majd Joszi Beilin volt izraeli igazságügy-miniszterrel, Jasszer Abed Rabbo korábbi palesztin tájékoztatási miniszterrel, valamint Avraham Burggal, az izraeli parlament korábbi elnökével.
Colin Powell kijelentette: "Nem tudom annak okát, hogy az amerikai kormányzat miért tagadná meg a találkozót azokkal, akik elkötelezettek a béke irányában. Nekem, mint amerikai külügyminiszternek, az amerikai nép és az amerikai elnök irányában fennálló kötelességem okán meg kell hallgatnom azokat, akiknek elképzeléseik vannak a béke megvalósítására. Mindez nem csökkenti támogatásunkat, amelyel Izrael államot és a béketervet részesítjük."
A külügyminiszter nem hagyott kétséget afelől, hogy az amerikai diplomácia egyelőre az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és az ENSZ által kidolgozott útitervet tekinti a közel-keleti rendezés béketervének. Az izraeli és palesztin értelmiségiek és politikusok által kezdeményezett, a világ számos befolyásos értelmiségije és politikusa által támogatott genfi béketerv értelmében Jeruzsálemet egy arab és izraeli részre osztanák, az izraeli katonákat kivonnák a palesztin területekről, a Gázai övezet teljesen palesztin ellenőrzés alá kerülne, miközben Ciszjordániában csak néhány telep maradna izraeli fennhatóság alatt.
Forrás:Hír TV, mno.hu
fidesz.hu