Hyundai-ügy: a Fidesz egyetért Bencsik Jánossal
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség önkormányzati tagozatának elnöksége hétfő este elfogadta saját ügyrendjét, majd két kérdéskört tanulmányoztak. Szó volt a jövő évi költségvetésekről, illetve arról, hogy miért nem Tatabányán épül fel a Hyundai-autógyár.
Dátum: 2003-12-03 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:27.259020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megyei elnöküktől, Hetényi Tamástól megtudtuk, hogy az önkormányzatok - vezetőik pártállásától függetlenül - egyaránt nehéz helyzetbe kerülnek. Ennek fő oka a bérek, az energiaköltségek és az áfa emelkedésével függ össze. Ezek ellentételezését mind ki kellene gazdálkodni, de nincs miből. Az ellenzékben lévő párt politikusai úgy vélik, hogy az idei esztendő az önkormányzatok fekete éve volt, 2004 pedig katasztrofális lesz. Építés helyett ugyanis egyértelmű leépítéssel kell számolni.
A szükségletek fedezetét díjemeléssel tudják csak biztosítani, ennek ellenére már több mint ezer településen működik önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzat. A helyzetet súlyosbítja, hogy lassan nem lesz mit eladniuk a képviselő-testületeknek, meglévő vagyonuk nagy részének pedig nincs forgalmi értéke. Annak a területnek viszont van a megyeszékhelyen, amelyet felajánlottak a Hyundai-autógyár felépítésének céljára. A beruházás mégis elmarad, mert - szerintük - a kormány ötmilliárddal kevesebb támogatást ajánlott fel, mint amennyi az Európai Unióban szokásos. Emiatt egyetértenek Bencsik Jánossal, Tatabánya polgármesterével, aki szerint Szlovákia és Lengyelország is többet tett azért, hogy elnyerje az ázsiai befektetők szimpátiáját.
Tiszaportál
fidesz.hu