Pósán László a a felsőoktatás reformjáról
Pósán László és Rákos Tibor országgyűlési képviselők tartottak kedden sajtótájékoztatót a kormány felsőoktatási reform elképzelései kapcsán: alapvetően elhibázottnak tartják a tervezetet.
Dátum: 2003-12-03 12:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17944
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:27.920852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pósán László elmondta, úgy is mint a Debreceni Egyetem docense s mint a parlament oktatási bizottságának tagja, hogy nem ért egyet az egyébként kétezer oldalas, s mintegy 98 millió forintért megírt tervezettel.
Elhibázottnak tartja, hogy az anyagban olyan törekvések bújnak meg a Bolognai folyamatra való hivatkozás ürügyén, melyek például kikezdik az egyetemek autonómiáját, vagy megválaszolatlanul hagyják a kétszintű képzés problémáit.
Az egyetemet egy vállalathoz teszik hasonlóvá, belső kontrol nélkül, ahol a pillanatnyi gazdasági érdekek mozgatják a képzést, s teret engednek politikai szándékoknak. Elképzelhetetlen, hogy a hallgatók a rendszerben mint egy a szolgáltatást igénybevevő fogyasztók jelennek csak meg, akikkel egy fél életen át fizettetik meg a tandíjat, ha akkor nem, és ott nem tudja majd azt megfizetni.
Rákos Tibor kifogást emelt az anyagban szereplő frázisok és ellentmondások kapcsán. Ködös megfogalmazásoktól hemzseg a tervezet mint például: "tudás társadalom kibontakozása" vagy "új tudás generálása", de ilyen szép kifejezés a "globalizálódó kutatási rendszerek", vagy a "tudás átvitele a képzésbe" is. Nincs benne viszont szó a nemzeti kultúrális értékekről, azok átadásáról, védelméről, az oktatás követendő hagyományainak megörzéséről.
A Fidesz úgy véli most amikor a társadalmi vita kibontakozhatna, a kormány nem törekszik a kétoldalú párbeszédre. Mint azt Pósán László megfogalmazta, a kormánynak most nem kapkodnia kellene s hatalmi szóval véghez vinni ezt az értelmetlen reformot, hanem felmérni a helyzetet s valós párbeszédet kezdeni a szereplőkkel. Egyébként üzenetet is fogalmaztak meg Magyar Bálint oktatási miniszternek: Lassan járj, tovább érsz!
Békés Megyei Hírlap