Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerb óvintézkedések terrorfenyegetés miatt

Terrorfenyegetés miatt óvintézkedéseket foganatosíttottak több belgrádi nagykövetségnél és a katonaorvosi akadémia kórházánál (VMA). A Glas Javnosti című belgrádi napilap idézi szerdán a VMA vezetőjét, Zoran Stankoviot, aki szerint a katonai kórházat fokozott készültségbe helyezték, és szigorították a belépési rendszert terrorveszély miatt.


Dátum: 2003-12-03 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:28.827528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Stankovic magyarázta szerint szokásos óvintézkedésről van szó a világban kialakult helyzet miatt, illetve mert vannak olyan értesülések, hogy a térségben terrortámadások történhetnek. A kórházvezető Bulgáriát hozta fel példának, ahol a múlt héten biztonsági okokból rövid időre bezárták a szófiai brit nagykövetséget. Stankovic szerint az előírások szerint fokozott terrortevékenység esetén szavatolni kell az intézmény biztonságát, s megelőző intézkedéseket kell tenni.

A négy szárnyból álló, kereszt alakú, méreteiben hatalmas kórház Belgrád egyik dombján fekszik, s a főváros több részéből is jól látható. A messze földön híres VMA az ország legjobban felszerelt, legszínvonalasabb egészségügyi intézménye volt már a titói Jugoszlávia idején is.

Egy belgrádi hetilap szerint nemcsak a VMA, hanem több állami intézmény, illetve az izraeli, a török, az amerikai és a brit nagykövetség biztonságát is megerősítették. A lap úgy tudja, a múlt héten Pancsovában elfogtak két külföldi állampolgárt, s tőlük származik az információ, hogy terrortámadások lehetségesek Belgrádban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek