Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adomány az esztergomi Szent Rita Fogyatékosok Otthonának

Életminőséget javító berendezéseket és tárgyakat adott át mintegy másfél millió forint értékben a Szent Vitus Alapítvány szerdán a Komárom-Esztergom megyei önkormányzat által fenntartott esztergomi Szent Rita Fogyatékosok Otthonának.


Dátum: 2003-12-03 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17948
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:29.152852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A különféle játékokból, élelmiszerekből, burkolólapokból, ruhaneműkből, könyvekből, valamint hűtő- és fagyasztószekrényekből álló adomány több mint félszáz, nagyrészt halmozottan fogyatékos gyermek és felnőtt mindennapjait könnyíti, jobbítja meg.

Az ajándékokat megköszönő Kollár Imréné igazgató a vendégeknek elmondta, az otthont 2001-ben azzal a céllal újították fel és építették át, hogy korszerű és az ott lakók speciális igényeihez alkalmazkodó intézmény legyen.

A Szent Vitus a Halmozottan Sérültekért Alapítvány - amint azt Koncz Józsefné, az alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-nek elmondta - 2000 szeptemberében alakult. A civil szervezet fő célja a legrászorultabb rétegek, illetve csoportok segítése. Adományaikat a lakosságtól és cégektől gyűjtik, pénz vagy természetbeni juttatás formájában.

Évente általában egyszer juttatnak adományokat mindegyik megye, illetve a főváros egy-egy intézményének.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek