Financial Times: Magyarország a pénzügyi válság szélén állt
Közel volt Magyarország tegnap a pénzügyi krízishez, amikor a kormányzat kénytelen volt felmondani egy nagy horderejű kötvény árverést - írja a Financial Times. Mindez a befektetőket érintette a legmélyebben. A lap szerint ahelyett, hogy a kormány megállítaná a költségvetési hiányt, katasztrofális módon kezelte a helyzetet.
Dátum: 2003-12-03 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:29.514053, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar kormánykötvények legutóbbi tömeges eladásában az utóbbi időben először vettek részt a térségi konvergenciára játszó befektetési alapok - áll a Bank of America szerdán Londonban kiadott elemzésében, amely továbbra is Magyarországot jelöli meg a feltörekvő térség "legárfolyamkockázatosabb" országaként. A nemzetközi pénzügyi szolgáltató londoni befektetési és elemző irodájának országjelentése szerint novemberben a hó eleji 2300 milliárd forintról a hó végére - a 27-ei állapot szerint - 2184 milliárd forintra csökkent a külföldi befektetők által birtokolt magyar államkötvények értéke. Az elemzés szerint "egy dolog, ha valaki az árfolyamkockázatot fedezeti műveletekkel próbálja kivédeni, és egészen más, ha alapvető pozícióleépítésbe kezd". A mostani árfolyamválság abban különbözik az idei korábbi kettőtől, hogy a nem rövid spekulációra játszó befektetési alapok túlmentek a kockázatfedezeti meggondolások indokolta mértéken pozícióik leépítésével - áll a londoni BoA-jelentésben.
Mivel a közvetlen külföldi befektetések nettó egyenlege most már negatív (azaz megy el Magyarországról a tőke), nem maradt olyan jelentős külső forrás, amely fedezhetné a mélyülő folyómérleg-hiányt - írták a bank elemzői. A Bank of America különösen lényeges fejleménynek tartja, hogy a magyar belső államadósságtól a tömeges eladási hullám során a konvergencia-alapok is szabadultak, sőt, egyesek teljesen le is építették portfoliójukból a forintkötvényeket, amire "nem volt példa az utóbbi időben". Az elemzés szerint ez a fejlemény azért rendkívüli jelentőségű, mert azok a konvergencia-alapok, amelyek most megszabadultak a magyar adósságtól, nem fognak egykönnyen visszatérni a magyar piacra. A BoA szerint a forint stabilitása melletti nyilvános MNB- és pénzügyminisztériumi nyilatkozatok egészen addig hatékonyak, amíg a piac ténylegesen számon nem kéri ezeket a magyar pénzügyi hatóságokon, és "most éppen ez történik". A magyar piaci vihar fő oka az, hogy a pénzügyi hatóságok továbbra is egyidejű árfolyam- és inflációscél-követést alkalmaznak, ami azonban egyszerre nem megy - áll a bank elemzésében.
A Bank of America az elemzéshez fűzve kiadta új feltörekvő piaci árfolyamkockázati listáját is, amelyet az előző hónapokhoz hasonlóan, valamelyes javulással együtt, továbbra is Magyarország vezet. A kockázatokat az árfolyamkilengések veszélye alapján súlyozó, 18 országot tartalmazó listán 5-től 20 pontig terjed a kockázati mutató. Magyarország árfolyamkockázati megítélése az új skálán fél ponttal az előző havi listán elfoglalt szint alatt, éppen 12 pont felett van, de még mindig kevesebb mint 2 pontnyira a 14-15-ös szint között meghúzott válságzónától, amelyben a Bank of America meghatározása szerint már erős - 19-51 százalék közötti - a nagymértékű, 5-20 százalékos árfolyamkilengések esélye. Magyarországot Oroszország és Indonézia követi, de mindketten a közepes válságkockázati zóna 11 pontnál meghúzott alsó határa alatt vannak. A magyar mutató novemberi javulását a BoA kockázatkezelési tanácsadó részlege a múlt havi jobb exportteljesítménnyel magyarázta.
Közel a válsághoz
Magyarország egy fokkal közelebb került a pénzügyi válsághoz kedden, amikor a kormány kénytelen volt lemondani egy államkötvény-aukciót a befektetőknek a gazdaság állapotával kapcsolatos aggodalmai miatt - írta szerdán a Financial Times. (Megjegyzendő: az aukciót nem mondták le, hanem az Államadósság Kezelő Központ /ÁKK/ eredménytelennek nyilvánította kedden a háromhónapos diszkont kincstárjegyek aukcióját.)
A brit gazdasági napilap a kontinentális kiadásának szerkesztőségi cikkében úgy véli, hogy a magyar pénzügyi hatóságok csak magukat okolhatják. "Ahelyett, hogy minden erejükkel az államháztartási hiány csökkentésébe fogtak volna, a forint mikromenedzselésével próbálkoztak, katasztrofális eredménnyel" - írta. Ezzel együtt úgy véli, hogy az EU-nak is felül kellene vizsgálnia az euró bevezetésére készülő Magyarországgal és más csatlakozó országokkal szemben követett politikáját. A lap felidézi a jelenlegi valutaproblémáknak az idei év elejére visszanyúló előzményeit, majd megállapítja, hogy ezek és fejleményeik nyomán "a magyar piacokba vetett bizalom romokban hever". A mostani zavarok arra is rávilágítanak, hogy a csatlakozó országoknak a valutaunió felé vezető útját soha nem lehetett zökkenőmentesnek tekinteni. Magyarország helyzete azonban még ezen belül is szélsőséges, mert államháztartási hiánya tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 9,6 százaléka volt, és idén a nagyarányú kiadáscsökkentések ellenére is csak 6 százalékra mérséklődik az előrejelzések szerint - írta a Financial Times. Az ország nem fogja tudni teljesíteni a GDP 3 százaléka alatti deficit maastrichti szerződésben előírt célját, ha nem hajt végre mélyreható költségvetési reformokat, amelyek az olyan kényes területekre is kiterjednek, mint a társadalombiztosítás - írta a lap. Elismeri, hogy ezek nem lesznek könnyűek olyan országokban, ahol a lakosságnak már eddig is nagy változásokat kellett elviselnie a rendszerváltás óta. "A kormányoknak azonban össze kell szedniük a bátorságukat, és támogatottságot kell szerezniük a lakosság körében" az ilyen politikákhoz - fűzte hozzá. A lap szerint a magyar piac "cafatokban lóg".
A felhasználható legjobb érvként az EU-csatlakozást ajánlja: az uniós támogatások teljes körű igénybe vételéhez ugyanis az érintett kormányoknak is elő kell teremteniük a társfinanszírozáshoz szükséges pénzeket. Igazat ad az EU-nak abban, hogy a majdani tagországoknak nem volna szabad elsietniük az euró bevezetését. Az uniónak ugyanakkor azt ajánlja, hogy a már tervbe vett támogatások késedelem nélküli kifizetésével segítsen a csatlakozóknak államháztartásuk kezelésében. A lap külön jelentésben is beszámol a forintárfolyam újabb eséséről, és azt írja, hogy az még nagyobb is lehetett volna, ha nem lettek volna olyan kedvezőek az ipari termelés és a feldolgozóipari export évi 10 százalékos növekedéséről most közzétett harmadik negyedévi adatok. Piaci elemzők szerint azonban a kormányzatnak a 250-260 forintos euróárfolyam melletti kitartásról tett nyilatkozatai még jobban megingatták a befektetőknek a magyar politikacsinálók iránti bizalmát. "A leghatékonyabb lépés, amelyet a Magyar Nemzeti Bank tehet, most az lenne, hogy egy darabig békén hagyja a piacokat" - idézi a lap Sarkady Kornélt, a Raiffeisen Securities budapesti elemzőjét.
ma.hu, hirtv.hu, mno.hu - fidesz.hu