Fideszes védőnőkre vadásznak?
A hírTV bírtokába jutott az elmúlt napokban botrányt kavart, védőnőkhöz eljuttatott kérdőív, melynek kapcsán végül Mikola István volt egészségügyi miniszter lemondásra szólította fel szocialista párti utódját, Kökény Mihályt. Az Országos Alapellátási Intézet kérdőíve az EÜ Minisztérium kutatási programjára hivatkozva olyan kérdéseket tesz fel, melyek a gondozottak zsidóságára, cigányságára vonatkoznak illetve a védőnők velük kapcsolatos vélekedése felől érdeklődik.
Dátum: 2003-12-03 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:14:31.814201, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kérdőívek rákérdeznek az egészségügyi dolgozók politikai beállítottságára is, s bár a kitöltendő lapok anonimitást ígérnek, a személyes jellegű kérdések beazonosíthatóvá teszik a kitöltőt.
A kérdőívek igazi furcsasága az, hogy a politikai attitűd tekintetében kizárólag a konzervatív, hazafias gondolkodásról faggatóznak. Például: "Erősen hazafias gondolkodású", "Konzervatív gondolkodású". Szocialista kötődésre nem tesz fel kérdéseket. Szakértők arra emlékeztetnek, hogy az MSZP kampányban alkalmazott werberi technikája, mely a személyes meggyőzésen és kapcsolattartáson alapult, pontosan a helyi véleményformálók meggyőzésére helyezi egyik hangsúlyát. A védőnői szakma ebből a szempontból is érdekes lehet a szocialista kampánycsapat számára. Ilyen összefüggésre azonban eleddig nem merült fel bizonyíték.
Ellenben, az, hogy kizárólag a konzervatív beállítottságra kérdeznek rá egy az alanyok beazonosítására is alkalmas kérdőívben kétségkívül lehetőséget ad a politikai alapú szelekcióra. A kérdőívet kitöltők okkal tarthatnak a politikai diszkriminációtól.
Az alábbiakban a botrányt okozó kérdőívet és a hozzá csatolt kísérőlevelet közöljük.