Vagyonnyilatkozati eljárás indul Juhász villaügyében
A Fidesz képviselőcsoportja a mai napon vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Juhász Ferenc honvédelmi miniszter nyilvános vagyonnyilatkozatával kapcsolatban, mert az abban feltüntetett vagyoni háttér nem ad módot arra, hogy 95 millió forintos ingatlant vásároljon. Erről Szijjártó Péter és Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselők beszéltek szerdán, annak kapcsán, hogy beadványukat Szili Katalin házelnökhöz eljutatták.
Dátum: 2003-12-03 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:15:32.757037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Juhász Ferenc ugyan ígértet tett arra, hogy vagyonvizsgálati eljárást kezdeményez saját magával szemben, mi mégis - biztos, ami biztos alapon - elkészítettük a magunk beadványát - mondta Lengyel Zoltán.
Mint megjegyezte, mindezt azért tartja szükségesnek a Fidesz, mert az emberek nagy részének tapasztalata szerint nem válnak valóra a szocialisták ígéretei.
Szijjártó Péter a fideszes kezdeményezést azzal indokolta, hogy "az elmúlt héten a honvédelmi miniszter nyilatkozatai különös evolúciós fejlődésen mentek keresztül". Hozzátette azt is: a miniszteri nyilatkozatban jelzett vagyoni helyzet "nem teszi lehetővé senkinek sem, hogy egy 95 milliós ingatlant vegyen".
A képviselő közlése szerint a 6-7 millió forintos megtakarítás, az 5-600 ezer forint készpénz, a miniszteri fizetés és egy 80 négyzetméteres lakás tulajdonának 2/3 része nem indokolja hogy Juhász Ferenc "ilyen mértékű és ilyen értékű ingatlant meg tudjon szerezni".
Azt várjuk, hogy a házelnök az ügyet adja ki a mentelmi bizottságnak, amely pedig érdemben foglalkozzon vele - tájékoztatott Szijjártó Péter.
fidesz.hu