Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kegyelem az RAF-terroristának

Johannes Rau német államfő kegyelemben részesítette Rolf Clemens Wagner egykori terroristát, aki részt vett a német munkaadók szövetsége elnökének, Hanns-Martin Schleyernek a meggyilkolásában.


Dátum: 2003-12-03 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:15:34.837535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnöki kegyelmet szerdán jelentette be az államfő hivatala, a németországi szokásnak megfelelően indoklás nélkül.

Az 59 éves Rolf Clemens Wagner 24 évet ült börtönben, a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) elnevezésű terroristacsoporthoz tartozott, amely 1971 és 1993 között legkevesebb harminc embert gyilkolt meg Németországban, köztük magas rangú személyeket.

A RAF 1977-ben rabolta el Hanns-Martin Schleyert, majd valahol a belga-francia határon egy erdőben végeztek vele. Wagner részt vett az akcióban, a szövetségi ügyészség gyanúja szerint ő lőtte agyon Schleyert, s kivette részét az Alexander Haig NATO-főparancsnok elleni merényletből is.

Wagnert 1979-ben Svájcban fogták el bankrablás és gyilkosság után, s a Schleyer-ügyben játszott szerepéért Németországban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Ám Clemenst Svájcban is életfogytig tartó elzárással sújtották, így a mostani elnöki kegyelmet az alpesi országgal is egyeztették.

A terroristák közül Wagner töltötte el a legtöbb időt börtönben, s tavaly Rauhoz intézett személyes levélben kért kegyelmet. Az államfői gesztust, amelyről már korábban szivárogtak hírek, Schleyer özvegye ellenezte.

Jelenleg még négyen töltik börtönbüntetésüket az RAF egykori terroristái közül: Eva Haule, Birgit Hogefeld, Brigitte Mohnhaupt, Christian Klar. Adelheid Schulz esetében a büntetés végrehajtását felfüggesztették.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek