Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

RMDSZ: kilencven százalékos támogatottság?

A szavazni szándékozó romániai magyarok közel 90 százaléka a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ) adná voksát, ha most rendeznék a helyhatósági választásokat - derül ki az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontja (CCRIT) készítette közvélemény-kutatásból, amelyet amelyet szerdán mutattak be Bukarestben a sajtónak.


Dátum: 2003-12-03 19:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17970
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:15:36.020209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az RMDSZ heti sajtóértekezletén Markó Béla szövetségi elnök ismertette a magyar politikai szervezet megrendelésére október 10. és 24. között, mintegy 1200 fős minta alapján készült felmérés eredményeit.

Eszerint azok a romániai magyarok, akik biztosan elmennének szavazni és biztos pártpreferenciákat fogalmaztak meg, 91 százalékban az RMDSZ-szel szavaznának a helyi tanács esetében, 79 százalékuk az RMDSZ polgármesterjelöltjét támogatná, 88 százalékuk e szövetségre szavazna a parlamenti választásokon. Ez azt jelenti, hogy az RMDSZ közel 90 százalékos támogatottságot élvez - állapította meg Markó Béla.

Marius Lazar szociológus kijelentette: a közvélemény-kutatás eredményei nem támasztják alá azokat a vélekedéseket, amelyek szerint az erdélyi magyar választók megosztottak lennének. Lazar kiemelte: eltérés tapasztalható az úgynevezett viselkedési modelleket illetően a tömbben élő (székelyföldi) magyarság, illetve a szórványban élő magyarok között. Ez utóbbiak körében jóval nagyobb például a kivándorlási szándék, mint a tömbvidéken.

A szakember szerint, ha ez a folyamat erősödik, nagyfokú demográfiai változásokat idézhet elő a közösségen belül. Lazar úgy véli, a szövetségnek a jövőben elsősorban a fiatalok tömeges kivándorlását kellene megelőznie új gazdasági, nevelési és szociális stratégiák révén.

Verestóy Attila szenátor beszámolt az Európai Unió kereszténydemokrata néppártjainak a tanácskozásáról, amelyen az RMDSZ képviselőjeként vett részt. Felhívta a sajtó figyelmét arra, hogy az EU-ban a legnagyobb döntési befolyással rendelkező Kereszténydemokrata Néppárt Románia és Bulgária uniós csatlakozásának támogatása mellett foglalt állást. Ez azért jelentős - tette hozzá a szenátor -, mert az említett két ország kormánypártjai a másik nagy párttömörüléshez, a szociáldemokratákhoz tartoznak.

Frunda György szenátor beszámolt arról a jelentésről, amelyet az Európa Tanács számára készít a nemzet, az állampolgár, a nemzeti, etnikai és vallási kisebbségek meghatározásáról. Az RMDSZ politikusa elmondta: egy tanulmány részeként kérdőíveket juttatnak el 15 EU-tagállam kormányához, hogy felmérjék, hogyan kezelik alkotmányos és jogi szinten a nemzeti és a nemzeti kisebbségi problémakört. A tanulmányt további megvitatás céljából az Európai Parlament elé terjesztik, remélhetőleg 2004 végéig.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek