Fegyelmi eljárás indul a Szent István Kórház főigazgatója ellen
Fegyelmi eljárást indított a Szent István Kórház főigazgatója ellen a Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi Bizottsága - tájékoztatott a Főpolgármesteri Hivatal Sajtóirodája szerdán.
Dátum: 2003-12-03 20:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:15:36.593319, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizottság rendkívüli, zárt ülésén többségi szavazással fogadta el a javaslatot azt követően, hogy megtárgyalta a Költségvetési Revizori Ügyosztály jelentését a Szent István Kórházban megtartott vizsgálatról - áll az ennek kapcsán kiadott közleményben.
Ikvai-Szabó Imre, a bizottság elnöke elmondta: a revizori vizsgálatról, illetve annak eredményéről nem adhat tájékoztatást amíg az eljárás le nem zárul, így az sem tudható, hogy miért indul eljárás a főigazgató ellen.
A Fővárosi Közgyűlés november 14-i ülésén Kupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció vezetője szorgalmazta, hogy a főváros vezetése "tegyen rendet" az István kórházban, ahol szerinte több szabálytalanságot, törvénysértés gyanúját tárták fel a revizorok.
Az egészségügyi bizottság a fideszes és a szocialista alelnök indítványára szeptember közepén kezdeményezett célvizsgálatokat a Szent István Kórházban az intézmény elmúlt két évi közbeszerzéseivel, illetve az MR-vizsgáló létesítésével kapcsolatban. Célvizsgálatot javasoltak továbbá a 2002 nyarán a kórház peres ügyeivel összefüggő ügyvédi megbízásokról készült jelentés kiegészítése érdekében.
MTI - fidesz.hu