Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százharmincöt milliárdos hitelt vett fel Medgyessy-kormány

Az Info Rádió úgy értesült, hogy pénteken 500 millió euró, vagyis körülbelül 135 milliárd forint hitelt vett fel a Medgyessy-kormány.


Dátum: 2003-12-04 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17984
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:15:40.179655, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyelőre nem tudni, hogy a szakértők szerint az egyik legdrágább formájú, az úgynevezett rulírozó hitelt mire fordítja a szocialista kormány. A mostani hitelfelvétellel együtt az elmúlt másfél évben összesen 2300 milliárd forinttal emelkedett az államadósság, amelynek külső és belső összege most körülbelül 10 450 milliárd forint. Korábban nyilvánosságra került, hogy a kormány az államhitelek kamatköltségeinek csökkentésére 2 milliárd eurós kötvénykibocsátást tervez.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek