Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Financial Times: néhány napon belül leválthatják László Csaba pénzügyminisztert

A nyitáshoz képest kissé erősödött a forint a forint, ma délben 270 forinton áll. A piacon főként külföldiek vannak jelen, szerényebb tételekkel, a német szereplők a tegnapihoz hasonlón a forintvételi oldalon állnak, míg a londoniak inkább az eladóin. Szakértők szerint az euró jegyzése ma 269 és 273 forint között ingadozhat. Bár a megnyugvás jelei érzékelhetők a piacon, ugyanakkor sok múlhat az egyéves diszkontkincstárjegyek mai aukciójának eredményétől.


Dátum: 2003-12-04 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17985
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:15:40.471446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Financial Times cikke szerint néhány napon belül leválthatják László Csaba pénzügyminisztert. A lap úgy fogalmaz, hogy a pénzügyminiszter helyzete nemcsak azért gyengült meg, mert bűnbakot keresnek a pénzügyi válság miatt, hanem azért is, mert sem ő sem legfőbb támasza, Medgyessy Péter nem tagja a kormányzó pártnak. Így miután a miniszter 2004-es költségvetési tervezete nem hatott a pénzügyi piacokra, nem maradtak szövetségesei, akikre támaszkodhatna.

A cikk szerint László Csaba, az árfolyamról mondott meggondolatlan szavaival hozzájárulhatott a zűrzavarhoz. Ugyanakkor úgy véli, még pénzügyminiszterként Járai Zsigmond jegybankelnök kezdte el a túlköltekezést. A helyzeten pedig az is ront, hogy Magyarország 2008-ig csatlakozni akar az eurozónához. Mértékadó külföldi napilapok egybehangzóan a kormányt okolják a forint körül kialakult válság miatt. Angolszász elemzők szerint az árfolyam-zuhanás egyértelmű jele annak, hogy a magyarországi piacba vetett bizalom megrendült. A jövőben a kormánynak az alapos költségvetési tervezésre kellene helyeznie a hangsúlyt, kezdve a fiskális politika megreformálásával- írják a külföldi lapok.

Német újságírók a probléma eredőjét a fegyelmezetlen és gyenge kormányzásban látják. A Frankfurter Allgemeine Zeitung zsurnalisztái szerint a befektetők egyre inkább kételkednek abban, hogy a kormány képes lesz oly mértékben csökkenteni a kiadásokat és lenyomni az inflációt, hogy az teljesíteni tudja az euro bevezetéséhez szükséges kritériumokat. A befektetők a költségvetési hiány miatti aggodalmaik következtében elkezdték eladni a forintot, s szeptember óta majd 600 millió eurót vontak ki az országból.

A Handelsblatt elemzői is úgy látják, hogy a 3 százalékos kamatemelést követően nem szabad a kormánynak csalfa reményeket dédelgetnie, mivel továbbra sem zárhatóak ki a további forint elleni spekulációk és az árfolyam zuhanása. A szakértők úgy vélik, hogy a kamatemelésen kívül nagyon kevés eszköz áll a jegybank rendelkezésére, ugyanis a forint védelmében végrehajtott intervenciók következtében a devizatartalékok vészesen elapadhatnak. A kormányzat ezért csak külföldi pénzekre számíthat a költségvetési hiány fedezéséhez.

Brit elemzők szerint a válságért a pénzügyi hatóságok csak önmagukat hibáztathatják, ugyanis ki kellett volna állniuk a költségvetési hiány lefaragása mellett. Az összes kelet-európai csatlakozó országnak nagy kihívást jelent a költségvetési hiány csökkentése, Magyarország helyzete azonban különösen kirívó, mivel idén a költségvetési megszorítások után is 6 százalék lesz a hiány. A maastrichti követelmény, a 3 százalék csak akkor érhető el, ha tovább faragják a hiányt, beleértve a szociális kiadásokat is. A Financial Times szerint a korai eurobevezetést sem kellene erőltetni, Csehország például csak 2009-2010 körül akar csatlakozni.

hirtv.net - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek