Kisebbségi ügyekben az EU kettős mércét alkalmaz
A kisebbségi jogokat illetően az EU kettős mércét alkalmaz, mert miközben a csatlakozni kívánó országoktól számon kéri ezek tiszteletben tartását, saját tagállamai nem mindenben felelnek meg a követelményeknek - állapította meg Szájer József, a Fidesz alelnöke csütörtökön Brüsszelben.
Dátum: 2003-12-04 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17992
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:15:42.593099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő, aki tagja az Országgyűlés európai parlamenti megfigyelő csoportjának, az Európai Parlamentben (EP) az etnikai kisebbségek és az európai állampolgárság témaköréről rendezett tanácskozáson szólalt fel. Példaként említette, hogy az unió elvárja a csatlakozó országoktól az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményének a ratifikálását, amit azonban több tagállama - köztük Franciaország, Hollandia és Belgium - a mai napig nem tett meg. E kettős mércét nem a követelmények megszüntetésével lehet felszámolni, hanem azzal, hogy az EU a saját maga számára is meghatározza a kisebbségek védelmét szolgáló közös normákat - mondta a képviselő.
Utalt arra, hogy a bővítéssel olyan régiók kerülnek az unióba, amelyekben számos etnikai kisebbség él, ezért indokolt lenne, hogy az EU saját jogrendjében is biztosítaná ezek jogainak védelmét.
Skóciától Dél-Tirolon át Finnországig a működő autonómiák sokféle, sikeres mintája megtalálható, sőt a korábban éppen e tekintetben rendkívül problematikus Balkánon is megindult a kiépülésük.
Szájer József emlékeztetett arra, hogy már javasolta egy olyan új intézmény létrehozását, amelyben a kisebbségek küldötteik útján befolyást gyakorolhatnának az uniós jogalkotásra. Folynak a tárgyalások arról a javaslatról is, amely szerint az EP-ben is szervezeti keretet teremtenének a kisebbségekkel kapcsolatos kérdések tárgyalására, ha nem is önálló bizottság létrehozásával, de már létező bizottságok illetékességének kiterjesztésével.
Az MTI-nek a megvalósítandó autonómiák természetére vonatkozó kérdésére válaszolva a képviselő megállapította, hogy Európában számos olyan modell létezik, amelyek a magyar kisebbségekre is alkalmazhatók. Nem biztos azonban, hogy ugyanolyan mintának kell léteznie a Vajdaságban, mint a Székelyföldön.
Szájer szerint áttörésnek tekinthető, hogy az EU alkotmányos szerződésének tervezetében megjelent a kisebbségek jogaira vonatkozó utalás. Úgy vélekedett, hogy erről a pontról egy olyan tanulmány elkészítése felé lehetne továbblépni, amely európai szinten felmérné a kisebbségek helyzetét és problémáit. Ebből kiindulva lehetne megfogalmazni a további teendőket - mondta Szájer.
MTI - fidesz.hu