Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Média Dzsem-Buli: a HírTV vezérigazgatója a jövő lehetőségeiről is beszélt

A HírTV is témája volt a Fidelitas által rendezett Média Dzsem-Bulinak. Előadásában Borókai Gábor a Hír Televízió vezérigazgatója úgy fogalmazott: mára minden várakozásukat túlszárnyalta az egy évvel ezelőtt szerény reményekkel indult hírcsatorna.


Dátum: 2003-12-04 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:15:42.888386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Év végéig 1,7 millió háztartásba juthat el a HírTV adása, ez a magyar tévénézők 45-50 százalékát jelenti. Borókai Gábor azt is elmondta: az uniós csatlakozás miatt - a vidéki tudósítóhálózaton kívül - jövőre brüsszeli tudósítói bázis kiépítését is tervezik. Hozzátette: a HírTV szeretne Erdélybe és Szlovákiába is betörni. A vezérigazgató a gazdálkodásról elmondta: a vállalkozás jövőre nullszaldós lehet.

hirtv.net

Kapcsolódó elemek