Leépítés szakmai érv nélkül
Úgy tűnik képtelenek megújulni a salgótarjáni szocialisták - mondta a Nógrád Megyei Hírlapnak Becsó Zsolt, a Fidesz-Magyar polgári Szövetség országgyűlési képviselője, hozzátéve: a Puszta, Boldvai, Kovácsné hármas újabb csapást mért a megyeszékhelyre, ezúttal a közművelődés területén.
Dátum: 2003-12-04 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17996
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:15:43.975466, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes politikus kiemelte: ismeretes, hogy a Balassi Bálint Megyei Könyvtárból 18 főt építenek le a szocialisták. A katasztrofális munkanélküliséggel küzdő városban megdöbbentő az MSZP-s képviselők érzéketlensége, az újabb leépítéshez való hozzáállásuk. A dolog pikantériája, hogy ezt a lépést szakmai érvekkel nem tudták alátámasztani - mondta a képviselő.
A negatív lépés a Medgyessy-kormány önkormányzatokat nyúzó politikájára, a város drámai költségvetési helyzetére és a kultúra és közművelődés területén lévő fejetlenségre vezethető vissza - mondta Becsó Zsolt. Miután szocialista a megye és szocialista a város, sőt, a vezető pozíciókban régi jó barátok és "elvtársak" ülnek, elvárható lett volna a városi és megyei ügyekben az előre-, s nem pedig a visszalépés. A város életében egyre inkább zavaró, hogy már most megindult a harc a szocialistákon belül a koncért, a 2006-os önkormányzati és parlamenti pozíciókért. Bár a szocialisták még mindig azt gondolják, hogy elég nekik egy MSZP-vel felcímkézett sörösüveget elindítani akkor is nyernek, de ebben tévednek. És amennyiben tévednek, úgy a város nyerni fog és végre 12 elvesztegetett év után teret engednek a kreativitás, a tehetség alternatívájának - fogalmazott a honatya.
A képviselő szerint teljes mértékben elfogadhatatlan a város életében az is, hogy új időszámításra kívánnak átállni a város vezetői. A Gergely-naptárt kívánják felváltani a Béla-László-Csilla naptárral vagyis a "BeLaCsi-naptárral". Eszerint december nyolcadika december hatodikán van. Pedig a városi gyásznapról a mögöttünk hagyott 13 év során mindig december nyolcadikán emlékezett meg a közösség. Elfogadhatatlan hogy a polgármester, a szocialista országgyűlési képviselő és a szocialista parlamenti elnök időbeosztásához van igazítva a gyásznap rendezvénye. A jó érzésű városi polgárok viszont nem partnerek sem a történelem- hamisításban, sem a bocsánatkérés elmaradásában, sem a Gergely-naptár megváltoztatásában. Salgótarján ennél többet érdemel. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség ott lesz hétfőn a December 8. téren és az elesettek tiszteletére lerója kegyeletét - zárta szavait Becsó Zsolt.
Nógrád Megyei Hírlapnak
Nógrád Megyei Hírlap