Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zalaegerszegi gyógyszerészek tiltakozó akciója

A zalaegerszegi megyei kórházba tervezett két gyógyszertár elleni tiltakozásul két órára be akart zárni a megyeszékhely 13 patikája csütörtökön. Mivel ezt a tisztiorvosi szolgálat nem engedélyezte, a gyógyszerészek csak az ügyeleti ablakon át szolgálták ki a betegeket 12 és 14 óra között.


Dátum: 2003-12-04 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:15:46.919392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A meglévő mellé még egy kórházi patika létesítése néhány kisebb zalaegerszegi, illetve tíz környékbeli közforgalmú patika zömének bezárásához vezetne" - jelölte meg tiltakozásuk okát Beledi Istvánné, a Paracelsus patika, egyben a szakmai kamara városi etikai bizottságának vezetője.

Hozzátette: törvényileg tisztázatlan a közforgalmú és intézményi gyógyszertárak pontos funkciója.

Varga Imre, a gyógyszerészkamara megyei elnöke elmondta: a kamara osztja az egerszegi kollégák aggodalmát, de figyelmeztető akciójukat nem a testület szervezte, és azt nem is tartja időszerűnek.

A kórházat fenntartó megyei közgyűlés pénteken - december 5-én - még csak "egy előzetes koncepciót tárgyal a kórházi patikák esetleges közreműködői szerződés útján történő működéséről, fejlesztéséről" - fűzte hozzá.

Borsos József, a megyei közgyűlés alelnöke szerint "csak esetlegesen áll fenn a város gyógyszerpiaca újrafelosztásának veszélye", mivel a Zalaegerszeg vonzáskörzetében lévő 78 településén mindössze 4 nagyobb patika működik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek