Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: Fenn kell tartani az eredeti magyar indítványt

Az Európai Néppárt csütörtöki párizsi tanácskozásának résztvevői szerint van remény arra, hogy a jövő heti csúcstalálkozón megegyezés jön létre az unió alkotmánytervezetének vitatott pontjaiban, noha több, lényegbevágó kérdésben még mindig nézeteltérések mutatkoznak. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, az EPP alelnöke ugyancsak lát esélyt a megegyezésre.


Dátum: 2003-12-04 23:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:15:49.183481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A konzervatív párttömörülés vezető képviselői, a szervezetben képviselt pártok kormányfői a párizsi miniszterelnöki palotában tartották meg az EU brüsszeli csúcsértekezlete elé időzített egyeztető konferenciát.

A résztvevők között jelen volt José Maria Aznar spanyol kormányfő, az alkotmányszerződés jelenlegi megszövegezésének egyik legkeményebb bírálója, aki az eszmecsere után a Matignon (a kormányfői rezidencia) udvarán tartott sajtóértekezleten nem is vett részt.

Silvio Berlusconi, az EU soros elnökségét betöltő Olaszország kormányfője óvatos derülátással ítélte meg a december 12-13-i brüsszeli csúcs kilátásait. Véleménye szerint elképzelhető, hogy sikerül eredményesen lezárni a kormányközi konferenciát. Hozzáfűzte viszont, hogy számos kulcsfontosságú problémában, köztük az EU minisztertanácsának szavazási rendjében (a kettős többségű voksolási szisztémában), az Európai Bizottság összetételének kérdésében és a közös európai védelem témakörében fennmaradtak a nézetkülönbségek.

Jean-Pierre Raffarin francia kormányfő, a tanácskozás házigazdája jelezte, hogy a brüsszeli konvent által kidolgozott alkotmánytervezet szövegében várhatóan lesznek változtatások, de reményét hangoztatta, hogy ezek a lehető legszűkebb keretek között maradnak.

Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke, az EPP alelnöke a magyar sajtó párizsi képviselőinek adott tájékoztatásában előremutató lépésként értékelte a kisebbségi jogok védelmének az európai alkotmányba foglalását célzó magyar kezdeményezés alapján megszületett szövegjavaslatot, amelyet az olasz EU-elnökség terjesztett elő.

A politikus rámutatott: a kompromisszumos formula jó, de a jövőre nézve fenn kell tartani az eredeti magyar indítványt. Kiemelte, hogy a kisebbségi jogok tekintetében számos európai és nemzetközi intézmény jóval nagyvonalúbb e kérdésben, mint amit az uniós alkotmánytervezet tartalmaz.

Nagyon jónak ítélte a Magyarország és számos más jelenlegi és leendő EU-tagállam által erősen szorgalmazott "egy ország, egy szavazat" elvének elfogadási esélyeit. Orbán szerint a brüsszeli bizottság összetételének ezt a formuláját az unió kormányközi konferenciája (IGC) nagy valószínűséggel jóvá fogja hagyni.

"Úgy látom, hogy az áttörés megtörtént" - jelentette ki, hozzáfűzve, hogy biztosat persze csak az IGC döntése után lehet mondani.

MTI,mno - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek