Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áder János: A független intézmények elleni kormányzati támadások is gyengítik a forint iránti bizalmat

Három nappal a költségvetés sarokszámainak elfogadása után és még a zárószavazás előtt megbukott a jövő évi költségvetés - mondta Áder János. A gazdaság katasztrofális helyzetét értékelő, Herényi Károllyal közösen tartott sajtótájékoztatóján a Fidesz frakcióvezetője rámutatott, hogy a nemzetközi pénzügyi világ is elégtelenre értékelte a magyar kormány teljesítményét.


Dátum: 2003-12-05 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18023
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:15:52.204103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Herényi Károly szerint a kialakult helyzetet jól jellemzi az a hatalmas bizalomvesztés melyet a nemzetközi pénzvilág Magyarország irányába mutat, és amelynek leginkább a magyar polgárok a kárvallottjai. Az MDF-es képviselő a gazdaság aggasztó állapotát a kormányzat elhibázott, sodródó gazdaságpolitikájával indokolta, melynek következményi, a banki kamatemelés és az újabb hitelfelvételek máris megmutatkoztak

Áder János kijelentette, hogy a jövő évi költségvetés megbukott. A kormányzati gazdaságpolitika gyászos eredményét azonban már előre lehetett látni.

A frakcióvezető utalt a másfél éve folyamatosan növekvő államadósságra, ami jelenleg 2300 milliárdra rúg, a költségvetési hiány és a folyó fizetési mérleg hiányának drasztikus növekedésére és az egyre aggasztóbb munkanélküliségi adatokra.

Mindez azt eredményezte, hogy a gazdasági befektetők bizalma megrendült mind a politikai vezetésben, mind a kormány gazdaságpolitikájában. Áder János a bizalomvesztés fő okaként a független intézmények elleni politikai támadásokat jelölte meg, emlékeztetve a Magyar Nemzeti Bank elnöke ellen indított kormányzati támadásra, a Szász Károly ellen zajló hajtóvadászatra, és a KSH elnökének indokolatlan eltávolítására.

Áder kiemelte, hogy a magyar gazdaság állapotát csak tovább rontották azok, az állami vezetők által tett felelőtlen és átgondolatlan nyilatkozatok, melyek a forint tudatos gyengítését és az inflációs célok betartásának feleslegességét sugallták. Példaként hozta fel László Csaba tavaly áprilisi nyilatkozatát, melyben a pénzügyminiszter kijelentette, hogy "a forint túlzott erősödésével elért, erőltetett inflációs célok nem egyeznek meg az MSZP elképzeléseivel". Ezt egyébként Medgyessy Péter is megerősítette, amikor azt mondta, hogy a forint leértékelődését akár piaci intézkedésekkel is hajlandóak lennének elősegíteni. Áder János idézte László Csaba legfrissebb, nagy vihart kavaró nyilatkozatát is melyben a pénzügyi vezető kijelentette: "az inflációs célok nem fontosak és a forint átmeneti gyengélkedése nem okoz problémát". A magyar gazdasági vezetők tehetetlenségét mutatja, hogy 13 év óta ez az első olyan esztendő, amikor több tőke áramlik ki az országból, mint amennyi bejön. De a tétovázó, halogató hibát hibára halmozó gazdaságpolitika miatt több nagyberuházásról is lecsúsztunk.

A mértékadó nemzetközi lapreagálásokat idézve Áder kiemelte, hogy a nemzetközi gazdasági élet szereplői is egyértelműen a kormányt teszik felelőssé a gazdaságban kialakult katasztrofális helyzetért. A frakcióvezető többek között idézett az Economist novemberi számából, melyben azt írják, hogy "a versenyképesség szempontjából a gyenge láncszem a maga a kormány", de felhívta a figyelmet a Financial Times értékelésére is, mely szerint "a magyar piacok iránti bizalom romokban hever".

Áder kijelentette, hogy a kormány ezek után nem dughatja fejét a homokba, és mindent meg kell tennie azért, hogy az elvesztett bizalmat visszaszerezze. Ennek egyetlen módja a tarthatatlan költségvetés azonnali átdolgozása, és a bizalomerősítő lépések haladéktalan megtétele. A frakcióvezető leszögezte, hogy a pénzügyminiszter menesztése csak a kezdő lépés. A kormánynak haladéktalanul abba kell hagynia a független intézmények elleni támadássorozatot, vissza kell vonnia a Szász Károly elmozdítását célzó törvényjavaslatot, és be kell fejeznie a statisztikai adatokkal való bűvészmutatványokat, s végül, de nem utolsó sorban, másfél év kormányzás után itt lenne végre az ideje egy koherens gazdaságpolitika megalkotásának.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek