Mikulás a székházban
Váratlan vendég toppant be a Fidesz Lendvay utcai székházába pénteken. Szent Miklós püspök köszöntőjében reményt és szeretetet hozott, a Szövetség minden munkatársának pedig mogyorót, mandarint és pici csokit. Egyaránt eljutott a Demokrácia Központba, a tagozatok irodájába, a Fidelitas-irodába, az adminisztratív munkatársakhoz, s az elnöki kabinetbe.
Dátum: 2003-12-05 14:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18025
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:15:52.792340, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Mikulás azon hírt, miszerint idén kevesebb jut a cipőcskékbe a szűkös költségvetés miatt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta. A találkozót követően Szent Miklós püspök "szánján" tovább ment, hiszen sok még a dolog, őt várja mindenki, szerte az országban.
Hírforrás: Lendvay utca