Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csehországban már elítélték a volt kommunista állambiztonság ügynökeit

Az egykori csehszlovák kommunista állambiztonsági hivatal (STB) tíz ügynökét ítélte el pénteken egy prágai kerületi bíróság, mert bizonyítottnak találta, hogy a hetvenes és a nyolcvanas években aktívan részt vettek az akkori ellenzék megfélemlítésében.


Dátum: 2003-12-05 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:15:53.392915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tíz személy közül Petr Zák, aki az adott időszakban a kelet-csehországi Hradec Královéban a megyei állambiztonsági hivatal osztályvezetője volt, hároméves börtönbüntetést, míg a többi kilenc személy hároméves, de négy évre felfüggesztett feltételes börtönbüntetést kapott. Zák, aki a szovjet KGB-től kapott kiképzést, s Moszkvának is dolgozott, ügyvédje útján azonnal megfellebbezte az ítéletet. A kilenc, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt személy közül csupán egy nyújtott be fellebbezést a helyszínen, míg a

többiek nem nyilatkoztak.

Katerina Kohoutková bírónő szerint Zák büntetése azért súlyosabb, mert ő a disszidensek elleni akció fő szervezői közé tartozott, míg a többiek kevésbé voltak aktívak. Ugyanakkor Zák fiatalabb is társainál, akiknek egészségi állapota is rosszabb, mint Záké. A vádirat szerint mindnyájan részt vettek az Asanace (Tisztogatás) fedőnevű akcióban, amely 1977 és 1985 között zajlott. Az akció során a belügyminisztérium és a titkosszolgálatok munkatársai megpróbálták megfélemlíteni az 1977 januárjában megjelent Charta 77 emberi jogi felhívás aláíróit, s állandó zaklatásokkal elérni, hogy elhagyják a szocialista Csehszlovákiát. Ez mintegy húsz esetben sikerült is nekik. Néhány akkori ellenzéki a vádlottaktól anyagi kártérítést is követelt, 50 ezer koronától egészen kétmillió koronáig. Az akció során legalább ötven ellenzékit fizikailag is bántalmaztak, s hosszabb-rövidebb időre a rács mögé dugtak. Az Asanace ügy miatt bíróság előtt felelt teteiért Jaromír Obzina volt belügyminiszter is. Ő azonban az ítélethirdetés előtt meghalt. Néhány disszidens, aki részt vett a bírósági tárgyaláson, nem volt elégedett az ítélettel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek