Két merénylő támadott Djindjic miniszterelnökre
Egy belgrádi hetilap azt állítja, hogy a hatósági dokumentumokkal ellentétben legalább két merénylő vett részt Zoran Djindjic szerb miniszterelnök meggyilkolásában.
Dátum: 2003-12-05 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:15:54.262636, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pénteken megjelent NIN című politikai hetilap - az egyik legkomolyabb szerbiai lap - exkluzív írásában kétségbe vonja a hivatalos rendőrségi jelentésben és a merénylők elleni vádiratban foglaltakat. Állításának bizonyítására első ízben közzéteszi a rendőrségi helyszíneléskor készített fotókat, és idéz a helyszínelési jelentésből is. A fényképeken a kormánypalota bejárati ajtajának ajtófélfáján és a folyosó lépcsőjén nyilak jelzik három golyó becsapódásának nyomát. A lap szerint teljes képtelenség, hogy ezeket a lövedékeket a kormánypalotával szomszédos Admirala Geprata utcai irodaházból lőtték ki, mert mindhárom golyó az ellenkező irányból érkezett. A NIN által megkérdezett szakértők kizárták, hogy a fényképen jelzett golyónyomok visszapattant lövedékektől származnának. A NIN emlékeztet arra, hogy Djindjic testőre, Milan Veruovic - aki súlyosan megsebesült a merényletben - két hónapja ugyancsak megkérdőjelezte a hivatalos iratokban szereplő állításokat. Azt állította, hogy nem két, hanem három lövés dördült el, s az egyik nem az Admirala Geprata utcából, hanem éppen az ellenkező irányból érkezett. A testőr szerint Djindjicet azért sem lőhették le az említett irodaház ablakából, mert a gyilkosság pillanatában a miniszterelnök a hatósági jelentésekkel ellentétben nem háttal, hanem arccal a kormánypalota felé állt, vagyis baloldalával az irodaháznak. A NIN idéz a halottkémi jelentésből, amely szerint a halálos golyó a mellkas jobb oldalán fúródott a miniszterelnök testébe, s bal oldalán jött ki, súrolva bal alkarját. A halálos lövés után Djindjic bal térdére és bal halántékára esett. A NIN szerint az orvos szakértői jelentés is alátámasztja Veruovic feltételezését, amely szerint a gyilkosság pillanatában a miniszterelnök arccal állt a kormányépület felé. A NIN végső következtetése szerint a merénylet helyszínéről származó tárgyi bizonyítékok, a halottkémi jelentés és a testőr állítása egyaránt arra utal, hogy legalább két orvlövész vett részt a gyilkosságban, noha a rendőrségi jelentés és a vádirat csak egyről tesz említést. A vádirat "enyhén szólva nincs alátámasztva szilárd bizonyítékokkal" - írja a hetilap, s azt firtatja, kinek állhatott érdekében olyan rendőrségi jelentés és vádirat összeállítása, amely aligha állja meg a helyét a per során. Zoran Djindjicet március 12-én lőtték le a kormánypalota mögött található parkolóban. A rendőrség a merénylet után 12 nappal fogta el az állítólagos merénylőt, Zvezdan Jovanovicot, aki a titkosrendőrség elitosztagának volt a helyettes parancsnoka. A rendőrség szerint Jovanovic beismerte, hogy az Admirala Geprata utca egyik irodahelyiségéből lőtte le Djindjicet a zimonyi klánként ismert maffia utasítására. A miniszterelnök gyilkosainak pere december 22-én kezdődik, a zimonyi klán 39 tagja ül a vádlottak padjára.
MTI - fidesz.hu