Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Wall Street Journal: Magyarországon késhet az euró bevezetése

Ebben az évben immár harmadszor indult látványos támadás a forint ellen, s ráadásul lehet, hogy ennek a harcnak még nincs vége - írja pénteki számában a Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadása.


Dátum: 2003-12-05 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:15:55.453035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az újság szerint a válság aligha módosítja a magyar EU-csatlakozás menetrendjét, de jól mutatja, hogy a 10 új EU-ország gazdaságának integrációja nem fog veszélyek nélkül végbemenni. Magyarország számára például a forint értékvesztése azt jelenti, hogy valószínűleg nem lesz képes eddigi várakozásainak megfelelően, 2008-ban bevezetni az eurót. Ráadásul a gazdaság újbóli erőre kapása hosszabb ideig tart majd, az infláció várhatóan nőni fog, s ez problémássá teszi majd a magyar költségvetési deficit csökkentését - véli a szerző.

A lap szerint a hibás gazdaságpolitikai lépések és a külföldi tőkébe vetett túlzott bizalom együttese okozta az elmúlt egy hét 5 százalékos értékvesztését, s mindez destabilizációval fenyegeti a magyar gazdaságot, hat hónappal az EU-hoz való csatlakozás előtt. "Egyes elemzők szerint a legrosszabb még ezután jön, s ugyanez bekövetkezhet Lengyelországban és Csehországban is" - olvasható az újságban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek