Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A központi pénzügypolitika csapás a fővárosi költségvetésre

Egy átlagos budapesti kórház egyévi költségvetésével nőtt a főváros hiteltartozása és további 109 millió forinttal a kamatfizetési kötelezettsége szeptember végétől december elejéig a forint árfolyamának gyengülése miatt - közölte Hutiray Gyula, a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció szakértője a képviselőcsoport sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-12-05 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:15:56.693488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A főváros költségvetési koncepciójából és hétéves gazdasági programjából származó adatokat idézve elmondta: a budapesti önkormányzat hiteltartozása szeptember 30-án összesen 254 millió euró volt. Számításai szerint a nem forint alapú hitelek a szeptember 30-ai 65 milliárd forintnak megfelelő nagyságról 69 milliárd forintra nőttek.

Érzékeltetésként elmondta: a négymilliárd forint egy átlagos fővárosi kórház egyéves költségvetésével egyenlő. Hozzátette, hogy 2004-ben a fővárost kamatfizetési kötelezettség is terheli. Az euróban felvett három hitel összes kamatterhe 1598 millió forintról 1707 millió forintra növekedett szeptember 30 és december 2 között. A forint értékvesztéséből adódó kamatteher tehát 109 millió forinttal nőtt, ennek kiadási többletként való számbavétele elkerülhetetlen, hacsak a forint árfolyama számottevően nem javul - mondta Hutiray Gyula.

A szakértő rámutatott: a fővárosi önkormányzat a nemzetközi pénzpiacon szerzi meg az elkölthető források jelentős részét - körülbelül 20 százalékát -, ezért gazdasági helyzetére jelentős hatással van a forint árfolyamának alakulása. "A fővárosi önkormányzat számára kifejezetten hátrányos a gyenge forint" - hangoztatta a szakértő.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek