Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokolgépes támadás dán rendfenntartók ellen

Pokolgép robbant dán katonai rendőrök konvoja mellett a dél-iraki Bászra közelében - jelentették be szombaton Koppenhágáben. Személyi sérülés nem történt, a dán katonai rendészeknek egy megsérült páncélozott járművet kellett maguk után hagyniuk a merénylet helyszínén.


Dátum: 2003-12-06 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:02.104535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Per Stig Moller dán külügyminiszter elítélte a támadást, és egyúttal megerősítette, hogy a merénylet nem követelt áldozatokat. Moller kifejezte tiszteletét az Irakban szolgálatot teljesítő dánok felé, akik "rendkívül nehéz körülmények között végzik munkájukat". A dán rendőrök az iraki biztonsági szervek és rendőrség leendő tagjainak kiképzését végzik a dél-iraki településen.

A pénteki merénylet éppen abban az időben történt, amikor a dán parlament külügyi és védelmi bizottságának hat tagja Irakban tartózkodik, hogy találkozzon az ott szolgáló mintegy 400 fős dán alakulat vezetőivel és katonáival.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek