Rumsfeld Irakban
Nincs esélye annak, hogy az amerikai erők csak úgy véletlenül rábukkanjanak a volt iraki rezsim körözött vezetőire - jelentette ki szombaton az amerikai védelmi miniszter. Donald Rumsfeld Kirkukban a katonákkal elfogyasztott reggeli után a sajtó nyilvánosság előtt tartott megbeszélést Raymond Odierno tábornokkal, az amerikai hadsereg 4. gyalogos hadosztályának parancsnokával. Odierno a miniszter kérdésére elmondta: nincs szükség újabb amerikai alakulatokra az irányítása alatt álló iraki területeken, sőt, idővel egyre kevesebb amerikai bevetésére lesz szükség, mivel az iraki biztonsági alakulatok mind több feladatot vesznek át tőlük.
Dátum: 2003-12-06 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18057
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:02.393016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rumsfeld szombat reggel az amerikai légierő C-17-es szállító repülőgépével Grúzia fővárosából, Tbilisziből utazott az észak-iraki olajmezők központjába, Kirkukba. Az utat teljes titoktartás övezte.
Értesülések szerint a vizit célja annak felmérése, hogy az elmúlt időszakban mit sikerült elérni az iraki stabilizálás terén.
Amerikai hivatalos személyiségek azt hangoztatták, hogy Rumsfeld értékelni kívánja az Irakban kialakult jelenlegi politikai és katonai helyzetet.
A miniszter Kirkukban az amerikai csapatok vezetőin kívül helyi iraki politikai képviselőkkel is tárgyalt. Elismerőleg szólt arról, milyen erőfeszítéseket tesz a helyi vezetés a biztonság megteremtése érdekében, egyben azt a reményét fogalmazta meg, hogy Kirkuk példaként szolgálhat az ország más részei számára.
Az amerikai védelmi miniszter látogatásával egy időben az ország északi részén fekvő Moszul városban három fegyveres megölt egy iraki rendőrt.
Rumsfeld Kirkukból továbbutazott Bagdadba, ahol várhatóan Paul Bremerrel, Irak amerikai polgári kormányzójával és az Egyesült Államok által kinevezett ideiglenes kormányzótanács tagjaival folytat megbeszéléseket.
A helyi milíciáknak nincs helyük Irak újjáépítésében - nyilatkozta pénteken Paul Bremer az Egyesült Államok által közelmúltban elindított al-Irakíja televíziónak. Az iraki polgári kormányzat vezetője leszögezte: Washington az iraki állami szervezetek helyreállítását ígérte, az új hadsereg, rendőrség és polgári biztonsági szervek megszervezését, ezek mellett azonban a milíciáknak nincs helyük.
Hosjar Zebari iraki külügyminiszter előzőleg úgy vélekedett, hogy hasznos lehet a milíciák bevonása a gerillák elleni küzdelembe.
MTI - fidesz.hu