Silvio Berlusconi: A derűlátás barométere 50 százalékon áll
Ötven százalékos esélyt adott Silvio Berlusconi olasz kormányfő annak, hogy az Európai Unió jövő heti brüsszeli csúcstalálkozóján eredményre jutnak a majdani uniós alkotmányról. Berlusconi, aki az öt dél-európai és a Maghreb-csoportot alkotó öt észak-afrikai ország vezetőinek első csúcstalálkozója alkalmából a tunéziai fővárosban tartózkodik, szombaton olasz újságíróknak kijelentette: "a derűlátás barométere 50 százalékon áll".
Dátum: 2003-12-06 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:04.170578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Olaszország soros EU-elnöki tisztségére utalva megjegyezte, hogy a tárgyalásokért felelős személynek hivatalból derűlátónak kell lennie, de nem lát semmi drámait abban, ha az év végéig nem sikerül kidolgozni az alkotmány szövegének végső formáját. Berlusconi ennél sokkal fontosabbnak tartotta, hogy az unió valóban működőképes legyen.
Az olasz kormányfő az elmúlt két napban megbeszéléseket folytatott erről a kérdésről Tuniszban Jacques Chirac francia elnökkel, José Maria Aznar spanyol és Manuel Durao Barroso portugál miniszterelnökkel. Vasárnap Gerhard Schröder német kancellárral, kedden pedig Kosztasz Szimitisz görög kormányfővel találkozik.
Jacques Chirac a maga részéről keményen bírálta, "összefüggéstelennek" és "az európai fejlődéssel összeegyeztethetetlennek" nevezte az alkotmánytervezet ellenzői által felvetett kifogásokat. Chirac úgy vélte, hogy a tárgyalások ugyan haladnak, de nem tudni, hogy a jó irányba-e.
Emlékeztetett arra is, hogy az unió hat alapító tagországa - Franciaország, Németország, Olaszország és a három Benelux-állam - egyaránt úgy véli: bölcsebb lenne nem módosítani az alkotmánytervezetben javasolt európai intézményrendszert.
Chirac hozzátette: az alapító országok "nagy tapasztalattal és természetesen sokkal jelentősebb európai kulturával" rendelkeznek, mint az unióhoz újonnan csatlakozó közép- és kelet-európai országok.
Matti Vanhanen finn kormányfő lát még esélyt arra, hogy Brüsszelben kompromisszumra jutnak a majdani uniós alkotmányról, mindazonáltal elismerte, hogy "rendkívül kétkedő" e tekintetben.
Vanhanen a Der Spiegel című német hetilapban hétfőn megjelenő - szombaton Berlinben előzetesen ismertetett - nyilatkozatában elutasította azt a brit javaslatot, hogy halasszák el 2009-ig a szavazatelosztásról szóló döntést, időt nyerve ezzel a kompromisszum kimunkálására.
Varhanem hűvösen fogadta a francia-német unió esetleges létrehozásáról az elmúlt hetekben napvilágot látott elképzeléseket - Helsinki nem túl lelkes a hasonló hatalmi központok létrejöttével kapcsolatban. Elutasította a kis országokkal szembeni fenyegetéseket is, mondván: a nagy országoknak hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy a kis államoknak is ugyanolyan jogaik vannak és az unió jövőjével kapcsolatos létfontosságú kérdésekben kifejezésre juttatják álláspontjukat.
MTI - fidesz.hu