Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nyugdíjak vásárlóereje 16 százalékkal növekedett

A magyar gazdaságnak az idei év első három hónapjában tapasztalt kedvező folyamatai alapozták meg a kormány keddi döntését a nyugdíjak 4,5 százalékos emeléséről - erről Varga Mihály beszélt a Fidesz által szervezett nyugdíjas fórumon szerdán Kisújszálláson.


Dátum: 2002-04-17 19:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1692
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:26.115259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pénzügyminiszter elmondta: a nettó keresetnövekedés meghaladja a tervezett 8,4 százalékot és az éves infláció is valamivel nagyobb lesz a vártnál; a törvény értelmében a nyugdíjemelést e számok alakulása határozza meg.

Varga Mihály jelezte: egy átlagos nyugdíj esetében a postás júniusban 10-12 ezer forinttal visz többet, és 2002 második felében átlagosan havi kétezer forint körüli többlettel számolhatnak a nyugdíjasok. - Nagy különbség, hogy ez az emelés más ígérgetésekkel szemben biztos, és beépül a járandóságba - húzta alá a pénzügyi tárca vezetője.

Varga Mihály hangsúlyozta, a döntéssel változatlanul a nyugdíjak értékmegőrzését kívánták biztosítani, szem előtt tartva a pontos elszámolás, hosszú barátság elvét.

A pénzügyminiszter az elmúlt nyolc év történéseit felidézve emlékeztetett: 1995-ben az MSZP-SZDSZ kormányzása idején a nyugdíjasok olyan megszorító intézkedéseket szenvedtek el, amelyek ellen nem tudtak védekezni. - Akkor hiába kaptak 20 százalékos nyugdíjemelést, mivel a boltokban az árak 32 százalékkal emelkedtek, így az infláció

"elvitte" a plusz pénzt - mondta. Emiatt - fűzte hozzá - 1993 és 1998 között a nyugdíjak

vásárlóereje 12 százalékkal csökkent.

Varga Mihály rámutatott: a Fidesz 1998-ban többek között azzal céllal fogott a kormányzáshoz, hogy minimum a nyugdíjak reálértékét meg fogja őrizni.

- Vállalásunkat sikerült túlteljesíteni, hiszen a nyugdíjak vásárlóereje 16 százalékkal növekedett - jelezte. A politikus úgy összegzett: így nyugodtan elmondhatom, hogy amit

a Horn-kormány elvett a nyugdíjasoktól, azt a polgári kabinet 1998 és 2002 között visszaadta, mert ez a pénz jár mindazoknak, akik aktív korukban keményen megdolgoztak érte.

Kapcsolódó elemek