Blair: Zimbabwe nem kívánatos
II. Erzsébet uralkodó részvételével megkezdődött meg a Brit Nemzetközösség tagállamainak csúcsértekezlete a nigériai Abudzsában. A résztvevők közül hiányzik Robert Mugabe Zimbabwe elnöke, akit kizártak a tanácskozásról az országában uralkodó állapotok miatt.
Dátum: 2003-12-06 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18066
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:05.189491, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nigéria számára az esemény megrendezésén túl a legnagyobb nyereség, hogy a tanácskozást megelőző három napon II. Erzsébet és férje Fülöp herceg az ország vendége volt, hivatalos állami látogatáson. A brit uralkodó Abudzsán kívül felkeresett egy vidéki települést is, ahol a nigériaiak nagy szeretettel köszöntötték a brit uralkodót. A királynő elismeréssel szólt Nigéria eredményeiről az idei választásokról.
"Hazám nagyra értékeli azt a vezető szerepet, amelyet Nigéria és népe betölt az afrikai kontinensen. Meg kell említeni múlhatatlan érdemeit abban, hogy Libériában helyreállt a rend és a béke. Eredményei máéltóvá teszik Nigériát arra, hogy házigazdája legyen az idei Nemzetközösségi tanácskozásnak" - fogalmazott II. Erzsébet.
A volt brit gyarmatok klubja az idén nem teljes. A tagok közül felfüggesztették Zimbabwét, annak jeléül, hogy a Közösség elutasítja Mugabe elnök kormányzási stílusát. azt, hogy választási csalástól sem riadt vissza hatalma megtartása érdekében. A Közösség tagjainak véleménye megoszlik a kérdésről. A legtöbben abban reménykednek, hogy tartani lehet a tanácskozás napirendjét a világkereskedelmi problémákról, a terrorizmus elleni harcról valamint a demokrácia és fejlődés fenntarthatóságáról. Zimbabwe kérdésében Kanada a kompromisszumos megoldás híve, több afrikai ország szeretné, ha Mugabe visszatérhetne a számukra presztízsnövelő Brit Nemzetközösség tagjai közé. Tony Blair rendíthetetlennek tűnik a kizárás kérdésében, mondván, fontos üzenet azoknak, akik megszegik a demokrácia játékszabályait.
Forrás: MTI, hirtv.net
fidesz.hu