Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor üdvözli a kettős tagság lehetőségét a KDNP-nél

A kettős tagság intézménye alkalmas arra, hogy létrehozzuk azt az egységet, amelyen belül mindenkinek megmaradhat a saját ideológiai gyökérzete, megmaradhat a saját világképe, megmaradhat a saját életérzése, a saját hangulata, a saját történelme és megmaradhat a saját karaktere is" - mondta a Fidesz elnöke, volt kormányfő a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos választmányi ülésén tartott előadását követően újságíróknak.


Dátum: 2003-12-06 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18068
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:05.815025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor szombaton Budapesten kijelentette: a kettős párttagság "hosszabb távon megoldja a kérdést, hogyan kell az egyébként sok árnyalatot magának tudó keresztény-nemzeti-polgári-konzervatív jobboldalnak, az ilyen érzelmű embereknek együttműködni".

"A kettős tagság intézménye alkalmas arra, hogy létrehozzuk azt az egységet, amelyen belül mindenkinek megmaradhat a saját ideológiai gyökérzete, megmaradhat a saját világképe, megmaradhat a saját életérzése, a saját hangulata, a saját történelme és megmaradhat a saját karaktere is" - mondta a Fidesz elnöke, volt kormányfő a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos választmányi ülésén tartott előadását követően újságíróknak.

A KDNP országos választmánya szombaton úgy döntött, a kettős tagság tilalma alól az ügyvezető elnökség felmentést adhat ahhoz, hogy a KDNP tagja beléphessen az Európai Néppárt tagszervezetébe, illetve fordítva.

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor azt mondta, "fontolgatja", hogy éljen a kettős tagság adta lehetőséggel és kérje felvételét a KDNP-be.

Az országos választmány ülésén kijelentette: úgy jött, "mint egy olyan ember, aki régóta folytatott, de időközben különböző okok miatt félbehagyott beszélgetés folytatására érkezik".

"Kereszténydemokraták nélkül nem tudunk olyan módon kormányozni, hogy biztosíthassuk a magyar emberek jövőjét" - hangoztatta a volt miniszterelnök.

"Ha a kereszténydemokraták nem akarnak társutaspárt lenni, ha saját értékeik útját akarják járni, akkor valószínűleg erre egyetlen út kínálkozik: minél szélesebb összefogás a hasonló értékrendű pártokkal, ez valósulhat meg a kettős tagsággal" - jelentette ki.

Orbán Viktor szólt arról: "most éljük azokat a napokat, amikor Európa a jaltai megállapodásban szereplő megfogalmazás szerint felszabadított Európából az első szabad európai választások eredményeképpen szabad Európává válik".

Emlékeztetett: a Fidesz Szabad Európa lista néven indítja jelöltjeit az európai parlamenti választásokon, és a lista összetétele, programja, szellemisége a KDNP számára is elfogadható, Surján László kereszténydemokrata politikus a harmadik helyen szerepel.

A Fidesz elnöke kiemelte: az európai parlamenti választás nem külpolitikai, hanem messze ható belpolitikai jelentőségű döntés lesz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek