Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rumsfeld: küldetésük végéig maradnak az amerikai katonák

Küldetésük végéig Irakban maradnak az Egyesült Államok vezette szövetségesek katonái, nem menekülnek el - hangoztatta Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szombaton az iraki néphez intézett üzenetében.


Dátum: 2003-12-07 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:06.400756, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rumsfeld az Egyesült Államok által ellenőrzött al-Irakíja televízióban sugárzott beszédében mondta el üzenetét. A politikus szombaton minden előzetes bejelentés nélkül tett látogatást az arab országban, s bár a nap folyamán terepszínű esővédőben mutatkozott, a televíziós beszéd alatt már öltönyben jelent meg a háttérként szolgáló amerikai zászló előtt. A tévécsatorna által arabra fordított beszédben az amerikai miniszter hangsúlyozta, hogy eleget tesznek kötelezettségeiknek. "Segítünk majd Önöknek abban, hogy biztosítsák országuk jövőjét, s a Baasz Párt tagjainak rémuralma ne mindennapjaik valósága, hanem a történelemkönyvek egy szomorú fejezete legyen csupán" - hangoztatta Rumsfeld. Rumsfeld, aki Szaddám Huszein bukása óta most harmadszor járt Irakban, hangsúlyozta, hogy minden útján a helyzet javulását tapasztalta. Ennek jelei között megemlítette az iskolák és egyetemek újbóli megnyitását, az új pénz bevezetését és a kereskedelem felvirágzását. Az amerikai politikus elismerte, hogy a biztonsági helyzet továbbra is súlyos, mert - indoklása szerint - a bukott bagdadi rendszer hívei megkísérlik megakadályozni az egyeduralomból a szabadságba való iraki átmenetet. Fontosnak tartotta aláhúzni azt is, hogy a folytatódó iraki háborúban nem az iraki lakosság és a külföldi fegyveres erők állnak szemben egymással, hanem a szabad irakiak és a bukott rendszer maradványai.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek