Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Késik az iraki segélyezés

Az eredetileg az iraki újjáépítésre 2004-re, azonnali segélyként ígért 3 milliárd dollárból eddig csak 685 millió dollárt igazoltak vissza a Világbanknál a nemzetközi donorországok.


Dátum: 2003-12-07 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:07.313395, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hat héttel ezelőtti madridi donorkonferencián tett ígéretek és a várható teljesítés közti hatalmas különbséget a Világbank két lényeges ténnyel magyarázza: néhány ország - köztük Japán - az azonnali segélyre tett ígéretét hosszabb távú, lassabb ütemben folyósítandó segítségre változtatta, mások nem tisztázták szándékaikat és így helytelenül feltételezték róluk, hogy részt vesznek az azonnali iraki segélyezésben. Madridban előzetes ígéretként összesen 13 milliárd dollárt gyűjtöttek, ennek része lenne a 3 milliárdos azonnali segélyekre tett ígéret. Bár a Bush-kormányzat nem kérdőjelezi meg a világbanki adatok hitelességét, azt állítja: túl korai még mérleget vonni és feltételezi, hogy az adományok száma még nőni fog. The New York Times honlapján megjelent világbanki összegzés szerint az Iraknak szánt kölcsönöknél is csúszás van, amelynek oka elsősorban a nemzetközi jogi szabályozás hiánya: a nemzetközi jog csak szuverén kormány számára teszi lehetővé a kölcsönfelvételt, és ilyen Irakban egyelőre nincs. A tervek szerint a kormánynak a jövő év közepéig kellene megalakulnia, de erre egyelőre nincs esély.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek