Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Növekvő sztrájkhangulat: elégedetlenek az alkalmazottak

Országos szinten érzékelhető a bérből és fizetésből élők elégedetlensége. Minden jel arra utal, hogy a reálbérek megőrzésért december közepén figyelmeztető sztrájkot tartanak a közszféra szakszervezetei. A versenyszférában viszont azért nő az elégedetlenség, mert a munkaadók nem hajlandók az országos bérajánlásnak megfelelő helyi béralkukat kötni.


Dátum: 2003-12-07 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18079
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:09.187197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közszférában akár már december közepén sor kerülhet egy figyelmeztető sztrájkra - értesült az MNO. Információink szerint a közelmúltban felállt országos közszolgálati sztrájkbizottság huszonhárom szakszervezete úgy értékelte a kormánnyal folytatott első tárgyalási fordulót, hogy a kabinet továbbra sem garantálja a jövő évi hat százalékos béremelés fedezetét. Sőt, az érdekvédők attól tartanak, hogy az egyre nyilvánvalóbb pénzügyi krízist a kormány esetleg a közszektor béreinek befagyasztásával kívánja orvosolni.

Ha a szerdán esedékes újabb tárgyalási fordulón a kabinet nem változtat az álláspontján, a sztrájkbizottság dönt az esetleges nyomásgyakorlásról. Úgy tudjuk, hogy az elmúlt időszakban a tagság körében végzett felmérés szerint a munkavállalók túlnyomó többsége akár hosszabb időn keresztül is kész a nyomásgyakorlás különbőző eszközeinek alkalmazására.

Bár a versenyszféra szakszervezetei október végén bruttó 7-8 százalékos bérajánlásról állapodtak meg az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, egyre több ágazatból érkeznek hírek arról, hogy a munkáltatók - akik szintén aláírták a megállapodást - az általuk korábban hangoztatott 5-5,5 százalékos béremelési ajánlatról akarnak tárgyalni. A kialakult helyzet azért is feszültséget okoz, mert az országos bérajánlás is mindössze csak egy százalékos reálbéremelkedést biztosít jövőre, a szakszervezetek szerint azonban legalább két-három százalékos reálkereset-emelekedésre lenne szükség az uniós bérfelzárkóztatás érdekében.

Akár a nyomásgyakorlás alkalmazásának kérdése is eldőlhet azon az állománygyűlésen, amelyre hétfőn kerül sor Ferihegy 1-es termináljában - értesült az MNO. Ismert: pénteken sztrájkbizottságot alakított három repülőtéri érdekképviselet, a Ferihegyi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt.-nél tervezett létszámleépítés és kiszervezések miatt. A társaság a személyi költségek jelentős - az első félévben 33 százalékot kitevő - emelkedésével indokolja a 152 dolgozót érintő racionalizálást, amelytől 1,2 milliárd forintos bérmegtakarítást várnak. A nem kellően hatékony tevékenységek közül a minibusz szolgáltatást és az ebben a munkakörben dolgozó 209 sofőrt kívánja kiszervezni a társaság.

Bár a létszám-racionalizálás kérdését az érdekképviseletek alapjában nem vetik el, azt azonban kifogásolják, hogy korábban tett vonatkozó javaslatukat a menedzsment figyelmen kívül hagyta. A tárgyalások sikertelensége esetén a szakszervezetek készek akár hosszabb idejű sztrájkot is hirdetni - az érdekvédők jogászai szerint erre "minden törvényes jogalap megvan".

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek