Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szentmisével emlékeztek Antall József néhai miniszterelnökre

Szentmisével emlékeztek a tíz évvel ezelőtt elhunyt Antall József miniszterelnökre vasárnap a budapesti Szent István-bazilikában; a néhai miniszterelnökért Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrált misét.


Dátum: 2003-12-08 07:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18082
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:10.146949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Magyarország történelmében, de minden nép történetében tartalma és jelentése van az időnek; egy közösség fennmaradása és boldogulása, az egyén élete és üdvössége szempontjából is" - mondta a bíboros.

Erdő Péter szavai szerint a rendszerváltoztatás ideje, Antall József miniszterelnökségének ideje intenzív és jelentésben gazdag történelmi idő volt Magyarország számára.

"Földi történelmet írtunk akkor és írunk ma is" - mondta. A bíboros elmondta, hogy az átalakulás évei "nemcsak a szabadulás csodálatos érzésével jártak, volt bennük egyfajta csalódás is".

"Mert ezen a világon nincs Paradicsom, sem a nyugati demokráciák, sem más kormányforma nem hozza el a teljes, tökéletes boldogságot a Földre, se nálunk, se más országokban" - fogalmazott.

Erdő Péter visszaemlékezve a rendszerváltoztatás éveire, azt mondta: sokszor olyan ijesztő jelenségekkel is találkoztunk azokban az években, "és találkozunk még azóta is", amire korábban nem is gondoltunk.

Találkozunk mindazzal a békétlenséggel, mindazzal a gyűlölködéssel is, ami az emberi szívekből fakad, vagy "amit mesterségesen próbáltak elhinteni" - sorolta.

"Antall József személye és emléke azért is kedves a számunkra, mert az ő munkásságának idején egy nagy eszmény jelent meg. Igénye a békességnek, igénye a kultúrált emberi magatartásnak, a józan önbecsülésnek, és egymás tiszteletének" - mondta Erdő Péter bíboros.

Az 1993. december 12-én elhunyt miniszterelnökre emlékező szentmisén jelen volt a néhai miniszterelnök felesége, valamint két fia, Mádl Ferenc köztársasági elnök és felesége, Mádl Dalma, Orbán Viktor volt miniszterelnök, Dávid Ibolya, az MDF elnöke, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, és több MDF-es politikus is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek