Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tűzharcban a magyar konvoj

Gépfegyveres tűzharcba került az Irakban szolgáló magyar szállító kontingens 73 fős alakulatának konvoja szombat reggel a Bagdadtól 250 kilométerre lévő Szamáva városánál - jelentette be a lengyel vezetés alatt álló többnemzetiségű erők szóvivője. A tájékoztatás szerint a miszszióból nem sérült meg senki, de az egyik iraki támadó megsebesülhetett.


Dátum: 2003-12-08 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:10.449614, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Matyuc Péter, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta: a magyarok alakulatára egy töltés mögötti géppuskaállásból nyitott tüzet két iraki szombaton reggel nyolc óra körül a Kuvait és Al-Hillah közötti úton, mintegy 120 kilométerre a kuvaiti határtól, iraki területen. A támadók gépkarabélylyal lőttek a konvoj tagjaira, akik viszonozták a tüzet. A főigazgató közlése szerint a magyar katonák közül senki sem sérült meg, de az egyik iraki támadó a tűzharc közben lebukott a fedezéke mögé, ezért feltételezhető, hogy megsebesítették.

A magyar szállítók 18 járművel indultak el Kuvaitba, ahol 200 kerekes széket, gyógyszereket, kötszereket pakoltak a teherautókra, és átvettek 15 víz- és üzemanyag-szállító tankert.

A támadás a visszafelé vezető úton érte az alakulatot, amely azóta megérkezett al-hillahi szálláshelyére.

A magyar katonákat nem hívják vissza Irakból, mert a szaktárca szerint nincsenek háborús körülmények a térségben.

Matyuc Péter elmondta, az iraki magyar kontingens konvoja a megtámadása után folytatta útját Al-Hillah felé, ahol megvizsgálták a veszteségeket. Kiderült, a technikai eszközökben, valamint a szállítmányban nem keletkezett kár, csak az egyik jármű ablaka tört be.

Ismert, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a magyar misszió búcsúztatásakor úgy fogalmazott: nem hősöket akarunk küldeni Irakba, ezért ha háborús körülmények alakulnak ki, akkor szükség esetén kivonják a térségből a magyar békefenntartókat. A magyar katonák visszahívását több szervezet és párt követelte a közelmúltban.

Matyuc Péter erről szólva kijelentette: jelenleg nincsenek háborús körülmények Irakban, hiszen reguláris hadsereg nem tör hatalomra, és nem döntötték meg az ideiglenes polgári közigazgatást. Az elszigetelt terrorakciókra számítani lehetett, emiatt nem hívják haza a magyar kontingenst - tette hozzá.

Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, a hét végi esetig négy támadás érte a magyar szállítók konvojait. Háromszor kövekkel dobálták meg a katonákat, egyszer szintén gépkarabélylyal tüzeltek a szállítókra.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek